A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-10-01 / 10. szám
2 jól megtanult leckéből - megjegyzik a kifejezéseket, anélkül, hogy igazán átgondolnák és megértenék. A nyugtalanság legyőzéséhez meg kell értenünk, hogy az élő hit nemcsak elmélyülés a hagyományossá vált tanításban, hanem vissza kell térnünk az apostoli forráshoz; a szentíráshoz, melynek tanítását hitvallásunk (Hiszekegy) foglalja össze. Van egy mag, amiből a hit és az egyház tanítása évszázadok során kikristályosodott az időközben felmerült kérdések szerint. Az igazságok sorrendje aszerint alakul, hogy milyen viszonyuk van a keresztény hit alapjához. Kétségtelenül vannak az egyház tanításában olyan igazságok, amelyek dogmák, például a pápa csalatkozhatatlan- sága, Mária szüzessége, Krisztus valódi jelenléte az eucharisztiá- ban (a szentmisén kívül is!) Ezeket csak akkor értjük meg teljes jelentőségükben, ha kapcsolatba hozzuk a keresztény hit "központi magjával". Hitünk magva ez: a Szentiélektől 2 — JÉZUS AZ ÚR indítva kijelenteni; '^fézus az Úr" (1 Kor. 12,3); Ő az Isten, amint ezt oly határozottan állította a zsidók botránykozására (János 5,18-20, 30-38). Ez a Jézus a názáreti próféta, akivel az apostolok együtt éltek. Meghalt bűneinkért, aminek egész Jeruzsálem tanúja volt. Feltámadt és megjelent tanítványainak. '^Őt ugyan keresztfára feszítették és megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta és nyilvánvalóan megmutatta, ha nem is az egész népnek, hanem az Isten által előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik vele együtt ettünk, ittunk halottaiból való feltámadása után" (Ap. Csel. 25,19). A hit amit Pál és a többi apostol hirdetett az, hogy Jézus - kinek halálát egész Jeruzsálem látta - valóban feltámadt. Ennek a feltámadásnak az apostolok tanúi. Nem tudja őket semmi hallgatásra kényszeríteni. Ez az Örömhír, melyet az egész világnak hirdetniük kell. Ez a hír mélyreható változást hoz magával, mert az írásokkal megegyezően tanúsítja, hogy Jézus, akit az Atya feltámasztott, valóban az Úr, az Isten. Ő a Feltámadás,és az Elet, a- mintaz apostol állítja; "igaz beszéd ez; ha vele halunk, vele is fogunk élni; ha kitartunk, vele is fogunk uralkodni" (2 Tim. 11-12.) 3 — JÉZUS A MEGVÁLTÓ "Nincs üdvösség senki másban, mert nincs más senki az emberek közt az ég alatt, akiben üdvözölnünk lehetne" (Ap. Csel. 4,12). Krisztus azért "Megváltó", megszerezte a bűnök bocsánatát és visz-