A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám
1968. augusztusában 200 apáca jött össze az USA minden részéből. Ebben semmi különös nincsen. Gyakran vannak ilyen találkozók. A különleges e találkozóban csak az, hogy ezek az apácák egytől egyig feketék és hogy ezért jöttek össze. Ezt a találkozót megelőzte Detroitban egy hasonló összejövetel fekete papok számára. Marton de Porres nővér volt az egyedüli apáca, aki résztvehetett a papok találkozóján, s ő rendezte meg a szerzetesnők összejövetelét. A papok gyűlésük eredményeképpen figyelmeztették az amerikai katolikus egyházat, hogy a katolikus hívők is elfogultak a faji kérdésekben és hogyha az egyház nem változtatja meg magatartását és nem fogadja el anégereket teljesen egyenrangú tagokként, hamarosan elfogadhatatlan lesz a fekete hívők számára. Bizonyára sokan érthetetlennek tartják, hogy ez a faji kérdés ilyen jelentős probléma a katolikusok körében is. Hiszen az egyház hivatalosan mindig a fajok egyenlőségét hirdette. SzentPálfelszólította ugyan a rabszolgákat, hogy engedelmeskedjenek kényuraiknak, de ezzel semmiképpen nem akart maradandó faji kultuszt tanítani. Csupán egy fennálló társadalmi intézményt akart a krisztusi szere- tet-törvény alá rendelni. Honnétered tehát az Egyesült Államokban ez a mélyen gyökerezett faji előítélet még a katolikusok körében is? Bizonyos fajok alsóbbrendűségének a gondolata, tudomásunk szerint a 16. században keletkezett, amikor az európai gyarmatosítók az alacsonyabb műveltségi fokon lévő népekkel kerültek kapcsolatba. Nagy volt a kísértés, hogy megtagadják ezektől a más színű és műveletlen emberektől a teljes emberi jogokat és hogy egyenrangú személyeknek elismerjék őket. AZ AMERIKAI KATOLIKUS ÉLETBŐL A faji kérdés az egyházban
