A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
38 Nem így tesznek a pogányok is? (Máté 5, 43-47.) Nem lehet félreérteni Jézus parancsát. Vagy szeretjük felebarátunkat, vagy nem vagyunk Krisztuséi. De hát akkor a jó keresztény lehetetlen helyzetben van. Egyrészt szeretnie kell felebarátait, másrészt pedig állandóan találkozik olyanokkal, akik emberileg semmi szeretetre sem méltók. Valóbanlehe- tetlenlenne teljesítenünk a krisztusi parancsot, ha Isten nem ruházott volna fel ehhez különleges képességekkel minket. A keresztség szentségében Isten lelkűnkbe öntötte a szeretet isteni erényét, amely messze felülmúlja az emberi szeretetre való képességünket. Általa természetfeletti módon képesek vagyunk arra, amire természetes módon sosem lennénk képesek. Amikor olyan egyénnel kerülünk szembe, aki lehetetlenné teszi, hogy emberileg szeressük őt, akkor működésbe lép a természetfeletti szeretet erénye. Ha részünkről megvan a jóakarat annak befogadására, Isten rendkívüli kegyelmekkel lát el, amelyek segítségével le tudjuk győzni természetes undorunkat. Istenszeretetünkhöz hasonlóan, felebarátunk természetfeletti szeretete sem az érzelmek dolga. A természetfeletti szeretet inkább az akarathoz tartozik, mint az érzelmekhez. Pusztán természetes síkon erős undor tölthet el minket valaki iránt és mégis képesek vagyunk arra, hogy természetfeletti módon szeressük őt. A felebaráti szeretet lényege az, hogy kívánjuk felebarátunk számára mindazt, amit Isten kíván számára; erényes életet itt ezen a földön és a mennyországot odatúl. Ennek a szeretetnek a gyakorlásánál tehát különbséget kell tennünk az illető személy rosszindulatú, vagy visszataszító viselkedése és a személy között, akinek lelkét Isten teremtette, akit megváltott és szeret. Megint az tehát a feladatunk, hogy szeressük a bűnöst, de utáljuk a bűnt. ítéljük el a bűnt,anélkül, hogy ítéletet mondanánk a bűnös fölött. Nagy on könnyen megállapíthatjuk, hogy felebarátunkat szeretjük-e természetfeletti szeretettel. Ha valaki megsértett engem, vagy azt, akit én szeretek; ha valakinek különösképpen is kiállhatatlan természete van és mindent megtesz, hogy utálják őt - tegyük fel magunknak a kérdést: - Kívánom-e, hogy ez az egyén megmentse lelkét és a mennyországba jusson? Akarok-e imádkozni érte, főleg lelki javáért és megismétlem-e imámat valahányszor kísértésbe esem, hogy megvessem őt? Ha életveszélybe kerülne, pl. éhhalál fenyegetné, vagy egy autószerencsétlenségben súlyosan megsebesülne, meg
