A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-07-01 / 7. szám

24

dozatot, amit hoztunk értük? Hát mondja, érdemes volt?Mostott van a családi fészkünk! Üres. Mi a két öreg gubbasztunk benne. Csendes, mint a temető. Sem fény, sem meleg benne. Hideg. Kirepültek belőle a gyerekek, ott élünk benne, míg bennünket is ki nem visznek belőle a temetőbe! Most itt ülünk a kedves Főtisztelendő Ur előtt, mint két öreg reszkető madár. Elzajlott az élet fejünk felett. Mindent elvitt tőlünk. Hát mondja ér dem e s volt? Hát ezért érdemes családot alapítani, gyereket a világra hozni, felnevelni... ?

Erre az öreg Lengyel is elsírja magát feleségével együtt. Az iroda csendességében csak szipogásuk hallik. A pap is hallgat, nincs kedve még a pipára sem rágyújtani, ami felettébb nagy lelki háborgás jele...

Mikor kis várakozás után észrevette, hogy a szomorúságos családiélettörténetnek végeszakadt, köhécselni kezdett, mint a szószéken, mikor új bekezdéshez érkezik. Mert nem volt kedve most beszélni. De papi szíve úgy érezte, hogy valami vigasztalót csak kellene mondani, ha már eljöttek és várják tőle, különben még benne is csalódni fognak, mint az egész világmindenségben... De ki az emberfia tud ilyen mélységesen keserű bánatra vigasztalót mondani? - gondolta magában tehetetlenül... Soha életében nem érezte magát ilyen tehetetlennek, mint most.- Uram, most szálljon meg Szentlelked! - sóhajtotta magában.- Nézzék csak, - szólalt meg végre, hogy vajon a Lélek belőle, vagy csak a maga emberi bölcsessége, - kit tudná megmondani, - nehéz ilyen két sebzett lélekre flastromot találni. De én elmondom gondolataimat, talán Isten adta... En szerintem a maguk életében semmi sem veszett kárba! Semmi sem volt hiába, mégha nem is élvezték annak minden gyümölcsét a saját elképzelésük szerint. A családi élet, a házas élet éppen olyan hivatás, mint az én papi hivatásom. Akinek hivatása van valamire, tudja mit miért tesz. Ennem azért ülök itt ebben a poros, sáros faluban annyi éve, mert élvezem a falusi életet. Nem azért szenteltem életemet ennek a népnek, hogy meghálálják vagy megfizessék. Mert hála ritkán akad, a fizettség pedig sokszor keserű. Az ilyen fizettségért tényleg nem lenne érdemes. De teszem ezt élet-hivatásból, mert hiszem és tudom, hogy a Teremtő Isten ezt várja tőlem és én önkéntesen vállalkoztam, hogy ennek a hivatásnak fogom szentelni magam. A fontos, hogy a rámbízott dolgot jól végezzem. A legjobban, ahogy tudom. Majd az aratást vagy koronát, vagy akárminek nevezzük, O megadja nekem.

Ugyanígy a házas élet is egy szent hivatás. A gyermekeket elfő-