A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-06-01 / 6. szám

7

a 17. század közepén Francesco Borromini, a szertelen, szeszélyes építész átalakította. Hogy a templomot megerősítse, az oszlopok köré pilléreket épített, a főhajó falát úgy támasztotta alá, hogy két-két oszlop közé is tartófalat emelt, így az egész templom elvesztette könnyed és levegős jellegét. Nehézkes lett, szinte otromba, amint otrombának hatnak a főhajót díszítő kolosszus barokk apostolszobrok, a freskók, a gipszstukkók, a négy oldalhajó mennyezetére felrakott puttófejek, a kereszthajó aranyszobroktól tartott orgonája. Erre elég rápillantani, hogy az ember tudja, utoljára akkor szólhatott, amikor először kipróbálták a hajőágyúkra emlékeztető sípjait. Az ember né- zi-nézi a szobrokat, a falfestményeket, egy fáradt stílus és egy de- rilium tremenszbe zuhanó művész szellem te lenségének ezt a tragédiáját és szinte várja, hogy mikor fogja el a pánik és kezd rohanni a. kijárat felé.

De visszatart bennünket az apszis mozaikja. Ahogyan mai alakjában a magasból reánk sugárzik, a ferences szerzetesművésznek, Jacopo da Torritinek az alkotása. Egészen biztos, hogy egyes részei a 9., sőt a negyedik századból, vagyis Nagy Konstantin idejébőlma- radtak fönt.

A legenda szerint Nagy Konstantin, amikor már elkerülhetetlen-