A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-06-01 / 6. szám

4

P. Orbán Miklós, S.J., Róma

f 1 f

XLIX. A pápa székesegyháza

Ismét a római Laterani bazilikába vezetjük el Olvasóinkat. Már itt is vagyunk a világ rangban legelső templomának az előcsarnokában. Ahogyan visszatekintünk a térre és a mögötte áramló forgalomra, mintha szeszélyes fata morgana játszana velünk. 34 fokot mutat a hőmérő, az aszfalt fölött egymásra ömlő hullámokban emelkedik az izzó levegő, a száguldó piros, kék, fehér, mustár-sárga autók kontúrja olyan éles, mintha különleges lencsén keresztül figyelnénk ezt asohamegnem pihenő lüktetést. Az esős nyárelő után végre megérkezett a meleg. Az igazi római nyár. A színeket százszorosra fokozó, a virágot, ifjúságot szirmaira bontó mediterrán napfény, a fenyők koronáját egymásba sodró tengeri szélnek, a menyasszonyi díszben pompázó leánderbokroknak, a messziségből üzeneteket küldő kék hegyeknek az évszaka.

Az árnyékot keressük és a szél irányában fekvő utcákat. Ki törődik a meleggel, amikor a színek ennyire telítettek; ki menekül a komor paloták plüss-függönyei mögé, amikor friss tengerillattal kószál a kupolák és tornyok között a ponentino, a tirréni partvidék áldása.

A bazilika 9 méteres bronzkapuja tárva, a főhajó fehér üvegablakain az apostol szobrokra hull a koradélután fénye. Elfogódva állunk ez előtt a bronzkapu előtt. Ember legyen, aki megmozdítja a szárnyát. Ki hinné, hogy ezek a bronzszárnyak a római szenátorok bevonulását látták?Nem egyszer, ki tudja hányszor. Hiszen a bronz-