A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
24 sokkal telt el; volt ott játék, zene, stb. Ilyenkor volt szemmel látható a keresztény testvériség a munkaadó és a munkások közt. Az arcokról vidámság és megelégedés tükröződött. Ez a megelégedés különben is mindig otthonos volt agyárban; míg másutt a sztrájkok szinte egymást érték, itt sztrájkra nem gondolt soha senki. De talán valami gazdasági kényszer is hajtotta a munkásokat a jóra? Megadja erre a feleletet egy adomaszerű eset. Egy idősebb munkás egyszer egy külső társaságban szórakozott. Valaki elejtette a megjegyzést: - persze, aki ott nem teljesíti vallásos kötelességét, annak kiteszik a szűrét! Harmel munkása fölállt és nagy öntudattal adta meg a választ: - 35 éve vagyok a gyárban, és ez idő alatt soha sem teljesítettem vallási kötelességemet és emiatt soha nem volt a legkisebb bántódásom sem! Harmel Leó a munkáskérdés igazságos megoldásáért tollával és szavával is harcolt. Megírta a munkaadók kötelességeinek katekizmusát. Egy másik művében, melyet németre is lefordítottak, leírta a keresztény munkásszövetkezet mibenlétét úgy, amint az az őgyá- rában virágzott; megjelölte az utat-módot, hogyan lehet munkásegyesületet alapítani és vezetni. Számtalan újságcikket írt a munkások érdekében, előadásokat tartott Franciaországban és Olaszországban. Hangsúlyozta, hogy a munkások lelki gondozásával együtt járjon a gondoskodás emberies életlehetőségükért; hogy a munkások a jótetteket ne tekintsék kegyes adománynak, hanem maguk is segítsenek egymáson szövetkezéssel és a munkaadókkal való együttműködéssel. XIII. Leó pápa nagy érdeklődéssel kísérte Harmel művét, külön levélben dicsérte meg fölfogását és Val-des-Bois-t mintaképül állította a gyárosok elé. Harmel a pápa szociális körlevelének megjelenése után minden erejével iparkodott győzelemre segíteni annak eszméit. Egyébként is mindig gyermeki szeretettel ragaszkodott az Apostoli Szentszékhez. Minden évben legalább egy hetet töltött Rómában és ott tanácskozott a legkiválóbb munkásvezérekkel. Többször szervezett nagy római munkás-zarándoklatokat; így 1889-ben 17 kü- lönvonattal tízezer munkást vezetett XIII. Leó pápa elé. 1915-ben a "jó atya" betegeskedni kezdett; már jóval túl járt a nyolcvanon. Mikor XV. Benedek pápa értesült betegségéről, arcképét küldte el neki kéziratával és áldásával. November 19-én még egyszer térdre borult a templomban az Úr színe előtt és magát teljesen fölajánlotta Isten akaratának teljesítésére. Két nap múlva teljes öntudattal és a legnagyobb lelki békével vette föl a nagybetegek szentségeit. Halálos ágyához járultak gyermekei is egymás után; vé
