A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1969-04-01 / 4. szám
10 aki élete delelőjén is még állandóan érzi magára sugározni az anyai szeretet melegét, nem beszélhetett volna olyan ragaszkodással és gyöngéd szeretettel édesanyjáról, mint ahogyan P. Banghabeszélt hattyúdalnak szánt utolsó lelkigyakorlatában a Jézustársaságról, annak hivatásáról, alkotmányáról, törvényeiről, lelkiségét biztosító szabályairól és mindennapi életét meghatározó hagyományairól. De ne gondoljuk, hogy ez a rendi fiatalság a nagy páterrel való rendkívüli találkozáskáprázatának a hatása alatt állt volna. P. Ban- gha velünk élt, mindennap láttuk az ebédlőben, a kápolnában, a Jézus Szíve templom melletti kis kertben, megállított bennünket a folyóson, belenézett főiskolai jegyzeteinkbe, fogas kérdésekkel ellenőrizte vitakészségünket, próbaprédikációinkról bírálatot mondott, adunakeszi. dunaparton egy-egy úszás közben kiönthettük előtte minden elégedetlenségünket, -melyik fiatalság nem elégedetlen - lázadhattunk, kritizálhattunk. Sohasem volt a válasza letorkolás, rendreutasítás, vagy a nagy felnőttnek vállatveregető megjegyzése; "még gyerekek Maguk, mit akarnak"... Vizsgák előtt mindegyikünk ott keresett magának nyugalmas sarkot, ahol tudott. Volt, aki a szemináriumi részről átment a rezidencia valamelyik folyosójának a végébe és ott tanult. Egyikünk P. Ban- gha szobája közelében bérelt ki magának egy ablakmélyedést. Ez a kongresszus előtti hetekben volt, a Páter napközben alig tartózkodott otthon. Egy nap a kongresszusi irodába indulva meglátta fiatal rendtestvérét az ablakmélyedésben. - Miből kell vizsgáznia, - kérdezte barátságosan az első bölcseleti vizsgájára készülő jezsuita kispapot. -Ismeretelméletből. - Úgy? Na fiam, akkor most szépen bemegy a szobámba, az ablak mellett van a nyugágy, csak este jövök haza, tanuljon, tanuljon, mertnagy szüksége lesz mindig a logikus gondolkodásra és vitakészségre... Joggal mondhatta ezt az, aki 30 éven át a magyar katolikus életnek szinte első számú apologétája volt. Mint minden nagy embert, P. Banghát is megkísértette haldoklásában a kérdés: - Milyen eredménnyel zárul életem? Mit tudokfel- mutatni? Századunk tizes éveitől kezdve a legnagyobb hitszónokok egyike volt. Prohászka után senki sem hódította meg úgy az ország templomi közönségét lelkigyakorlataival, népmissiőival, szentbeszédeivel, sajtóelőadásaival és konferenciáival, mint ő. A magyar katolikus sajtó neki köszönhette létét. Újságok alapításán dolgozott, lexikont szerkesztett, az ország egyik legszínvonalasabb folyóiratának,
