A Szív, 1969 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1969-03-01 / 3. szám

37

P. Szeder Mihály, S.J.

/ •

U|

Círénei Simon

(A lőcsfalvi pap naplójából.)

Amióta aKömlős porta gyászba borult, a szegény özvegy Kömlős Mari, maga sem tudta mi lesz vele. Ott van az öt neveletlengyerek, a legidősebb csak még surbankó legényke, a többi mind lefelé mint az orgona sípok, a legfiatalabb hét esztendős. Itt van a föld, a szőlő, a háztája. Igaz vigasztalta erős hite, meg a papja is biztatta, hogy Isten nem hagyja magára az özvegyeket és árvákat, de a nagy gyász fájdalmával és a rengeteg tennivalóval úgy érezte, hogy összeomlott az a kis világ, melyben eddig olyan boldogan és megelégedéssel folytak napjai.. . Sokszor csak leült nagy bánatával, azt hitte, talánsoha- sem lesz elég ereje, hogy felkeljen újra ültő helyéből, de közben az élet haladt, nem állíthatta meg a gyászos esemény sem, haladnia kellett. Nem tűrt semmi sem halasztást. A családnak ennie kell, az állatokat etetni, itatni kell, a földeket, szőlőt gondozni kell. A szántás, vetés, nyitás, metszés sem várat magára.- Oh, Istenem, én ezt nem bírom ki, - sóhajtotta Mari. - A legjobb volna tán meghalni és odafektetnének Jánosom mellé, minek is él az ember... ?

Közben a gyerekek zaklatták; - Édesanyám, ki feji meg a tehenet?

/- Édesanyám, szegjék nekem kenyeret!- Édesanyám, mi lesz ebédre?

Bizony, egy álló hétig az egész porta, hát, úgy nézett ki, mint akinek nincs gazdája. Ha sógora, a Komár nem vette volna hirtelen kezébe a legsürgősebb dolgok elintézését, bizony még baj is lett volna belőle.

A lőcsfalvi pap is be-bekukkantott, mert sejtette, hogy a szegény özvegy lelki ereje fogytán van. Ilyenkor szegény feje legalább szégyenkezés nélkül kisírhatta fájdalmát papjának és az is segített rajta.