A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
8 tűk és mert őszinte barátságba kerültek egymással, sokkal könnyebb lesz a még függő kérdéseket is megoldani. Vagy három éve Oslóban a magyar katolikus missziónak 27 000 koronát adományozott egy protestáns lelkész, aki egészen ismeretlen akart maradni. Kicsinyeset, de nagy jele a roppant fordulatnak, amely a keresztény világban most végbemegy. Ha a magyarság létbevágó kérdéseiben a példa fényét követjük, nem maradunk szétszórt nyáj, erősebb és hatékonyabb lesz a szavunk és a számkivetésben is sokkal boldogabbak leszünk. Ezt az elvet alkalmazzuk a társasági életben is, vagyis szakítsunk a múlttal és új modor uralkodjék köztünk. Bármennyire töröm a fejemet, nem bírom másként mondani; van valami ördögi abban, hogy olyan ingerlő élvezet másokat szapulni. Hej, mennyi szavunk van erre a szép magyar nyelvünkben! Fölösleges kitalálni, mi ennek az átkos következménye: csupa rontás, rombolás, visszavonás, harag, gyűlölet, veszekedés, gyanúsítás, bosszúállás, vagyis mindmegannyi kigyómérgű, pokolbűzű termése a sziszegő nyelvnek. Közismert tény, hogy itt a földön, bármennyire gonosz legyen is valaki, mindig marad benne valami kis jó, tehát az apagyilkos sem egészen gazember. Miért nem akarjuk megszokni azt, hogy a másikban először a jót lássuk meg és azt emeljük ki? Nem látjuk be, hogy ez a hasznos és okos politika? Hiszen így mindenki bizalommal lesz hozzánk, mivel tudja, hogy a háta mögött sem ócsároljuk, sőt támogatjuk azzal, hogy hitelét erősítjük. Miért csak a rossz érdekes és miért találjuka jót unalmasnak? Avagy nem untató, mindig csak botrányról meg hibákról beszélni? Nem jut eszünkbe, hogy ezzel csak a gonoszság táborát erősítjük és az erkölcsi ragályt terjesztjük? Hányszor halljuk a kifogást, kerülöm a nagyobb társaságot, mert nem akarok ezzel meg azzal találkozni? Szent Ágoston ebédlője falán ez a fölirat világított: Aki másokat ócsárol, annak nincs helye az asztalomnál. Fogadjuk meg tehát, hogy a jövőben elszántan iparkodunk főleg a honfitársakról csak jót mondani és csakhamar tapasztaljuk, hogy a bomlás magától jön, az egységet alkotni kell. "Minden bölcsesség és hit forrása az Isten: akik ettől a for. rástól éltévelyegnek, sem bölcsek, sem vallásosak nem lehet, nek". (Cicero)
