A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-12-01 / 12. szám
27 Ezentúl tehát állandósul a veszély állapota és a kölcsönös rettegés lesz a legfőbb hatalom, amely egyelőre még őrzi az életet. Az események irányítása azonban kicsúszott a kormányok kezéből és az általános válság kényekedve szerint játszik a népekkel. A múltban még soha nem volt ennyire világos, hogy az ember önmagában nem életrevaló, hacsak új erőt nem vezetünk a természetbe. Isten gondoskodott arról, hogy az bőven legyen, de keresni kell nála. Van aki erre azt veti ellenünk: - Miért alkotott a Mindenható ilyen gyarló természetet, amelyet folyton tatarozni kell? - A válasz igen egyszerű: - Éreztetni akarj a velünk, hogy Tőle függünk mindenben és magunktól semmik vagyunk. Ez pedig azért is szükséges, mivel legfőbb gyön- geségünk az önteltség és minél többet kapott valaki, annál nagyobb a veszély, hogy félistennek képzeli magát, aki más urat nem hajlandó elismerni és így csapása lesz magának és másnak egyaránt. Amilyen nevetséges az ilyen magatartás, olyan végzetes is, tehát az embert minden módon szorítani kell, hogy önmagával szemben tárgyilagos legyen, különben olyan erkölcsi veszettség áldozata lesz, amely még az angyalt is elbuktatja, ha nem vigyáz. A hittan nyelvén kegyelemnek mondjuk az isteni erőt, amely ter- mészetünkbénaságátgyógyítja és azért is nevezzük találóan orvosló kegyelemnek. Lehet külső vagy belső, de lényege szerint mindig új világosság az értelemben és új indítás az akaratban, hogy készséggel tegyük azt, amita lelkiismeret parancsol. A bűnösnek az a hívás és fölkarolás, amely megtérni segíti, az igazat pedig győzelemről győzelemre vezeti. Ezért mondta olyan tömören Ágoston; - Tedd meg, amit tőled telik, és kérjed azt, amire gyönge vagy. E támogatást biztosan megkapjuk, tehát ilyen értelemben csalhatatlan a reményünk, de ebből az is nyilvánvaló, hogy a hívő erkölcsi gyöngesé- ge sohasem írható a gyarlóság számlájára, hanem egyszerűen bűn, amit köteles elkerülni. Nem igaz tehát az a suta közhely, amelyet annyiszor hangoztatnak: aki mindent megért, mindent megbocsát, mert Istennél csak az őszinte bűnbánó nyer irgalmat, nem pedig a gyöngeségbe takarózó gyávaság. A kegyelem szó a mai közönség fülében rosszul hangzik, mivel ma a jogra szoktunk hivatkozni és nem akarunk kegydíjból élni, azonban ne felejtsük; Istennel szemben bizony csak szegény szolgák vagyunk és azonfelül egész létünk ingyenes ajándék, ha egyszer nem magunktól vagyunk és minden tehetségünket a Teremtőtől kaptuk. Továbbá ez a segítő kegyelem fölemel bennünket, amikor nagyszerűenfokozzabelső szabadságunkat a rossz- szál szemben abban a harcban, amelyet kötelességünk győzelmesen megvívni. E szabadságharcban érjük el teljes méltóságunkat vagyis
