A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

44 szólván kizárólag az egyház ne­velte az embereket, könnyen el­végezhette azt a világnéze tét kialakító munkát, amelyet akkor kapott küldetésként, amikor a Megváltó közölte tanítványaival utolsó parancsát: - Elmenvén ta­nítsatok minden nemzetet! Ma azonban annyi különböző, egy­mással homlokegyenest ellenkező benyomás éri az embert, hogy nagy felkészültséggel kell ügyel­nie arra, hogy gyermekeiben a nevelés segítségével a megfelelő világszemléletet kialakítsa, ké­pessé tegye őket a helyes ítélet- alkotásra, a kifogástalan katoli­kusmagatartásra. (L. a "Magyar Papi Egység" 38-39. különszá- mát, 204. 1.) A zsinat irányvonalai. Érthető tehát, hogy a zsinat igen nagy gonddal tárgyalta meg ezt a kérdést és meghatározta az isko­lai nevelésnek azon legfőbb a- lapeIveit, amelyek a gazdasági, szociális, ideológiai és vallási vonatkozásban sokrétű társadat- mú államokban is biztosítják a helyes iskolai nevelés lehetőségét a felserdülő ifjúság számára. Lehetetlenség egy rövidke cikk keretében még csak vázlatosan is ismertetni ezeket az alapelveket, így csak arra az egyre mutatunk rá, amelyet az imaszándék kife­jezetten említ: a nevelés kérdé- sénekmegoldásánál arra kell leg­inkább ügyelniük az összes illeté­kes tényezőknek (szülők, egyház, állam), hogy az ifjúság lelki java ne csak hátrányt ne szen­vedjen, hanem ellenkezőleg minél inkább élőmozdítassék. Az állam­nak tehát lehetővé kell tennie azt, hogy minden keresztény megkap­hassa a keresztény nevelést, a- melynek révén eljuthat a lelki nagykorúsághoz, a Krisztusban való élet teljességéhez. Ezt annál is inkább meg kell tennie, mert ez a keresztény nevelés ébreszti fel leginkább a felserdülő ifjúban a saját maga és mások irántköte­lező felelősségtudatot, továbbá alkalmassá teszi őt arra, hogy mint felnőtt, hasznára lehessen annak a társadalomnak, amelynek tagja; végül kifejleszti benne a más népek felé való barátság és méltányosság érzését, amely e- gyedül vezet az igazi egységhez és békéhez.(Vö. aKeresztény Ne­velésről szóló nyilatkozat 6. pont­jával. ) A megvalósítás útja. Nagyon sok régi és még inkább a legtöbb újonnan önállósult állam­ban még sok súrlódás merül fel a szülők és az egyház jogai, meg az államoknak iskolai monopóli­umra irányuló törekvései között. És igen sokszor a kérdés annyira bonyolult, hogy még jóindulatú államokban is szinte leküzdhetet­len nehézségekbe ütközik a helyes megoldás megtalálása és gyakor­lati megvalósulása. Éppen ezért a Szentséges Atya ezt az egész

Next

/
Thumbnails
Contents