A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

34 Wernher von Braun MIÉRT HISZEK*? A német származású, de 1945 óta Amerikában működő Wernher von Braun nevét az egész világon ismerik. Fői eg mint rakéta-szak­értő tette ismertté nevét, de a világűr-kutatás­sal összefüggő összes terül eteken a világ leg­jobb kutatói és szakemberei közé tartozik. Igen sok cikke jelent meg különfél e föl yóiratokban és több könyvet írt a világűrben való utazás kérdéseiről. Századunknak két uralkodó szellemi ereje van a tudomány és a hit. A TUDOMÁNY legfőbb hajtórugója a kíváncsiság, vagyis a vágy ismeretlen dolgok kutatására. Mindig voltak olyan emberek, akiket ellenállhatatlan vágy vitt arra, hogy megnézzék, hogy mi rejlik egy kő mögött, vagy hogy mi van a látóhatárt elzáró hegyeken túl, vagy túl az óceánokon. Manapság főleg azt szeretnénk tudni, hogy mi mű­ködteti az atomokat, hogyan sokszorosítják meg önmagukat az élőlé­nyek, vagyhogy mi rejlik a hold túlsó oldalán. UGYANAKKOR meg kell állapítanunk azt, hogy az emberiség történetében nem létezik egyetlenegy jelentősebb teljesítmény sem hit nélkül. Bárkinek, aki valamit létre akar hozni, föltétlenül hin­nie kell önmagában. Am valahányszor olyasmire vállalkozik, ami többet kíván, mint amire az önmagában való hit képesíti, szüksége van hitre az Istenben. A MODERN TUDOMÁNY - csodagyógyszerekés műbolygókmel- lett - létrehozta az atommag-bombákat is, de arra a tudománynak nincs válasza, hogy hogyan lehet ezzel a szörnnyel kellőképpen meg­birkózni. Éppen ezért sokan a tudományt és a tudósokat szidják a mi­att az állandó rettegés miatt, amelyben ma az egész emberiség él. / A TUDOMÁNY önmagában véve nem terjed ki az erkölcstan területére. Az a gyógyszer, amely kis mennyiségben bevéve gyógyít, a kellő mértéken felül bevéve gyilkol. Az atommag-energiák olcsó

Next

/
Thumbnails
Contents