A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-10-01 / 10. szám

43

amelyekkel rendelkezik. Amikor egy társaságban megkérnek egy leányt, akiről tudják, hogy szépen énekel, hogy énekeljen valamit és ő így szabadkozik: - O, én igazán nem vagyok jó énekes, kérjék meg inkább Erzsit, ó sokkal szebben énekel..., akkor nagyon valószínű, hogy nem igazi alázatosság, hanem az alázatosság köntösébe burkolózó kevélység beszél az illetőből. Nem tudná elviselni, hogy ne övé legyen az első hely, azért inkább elrejti, letagadja képességeit. Helytelen fitogtatni tehetségünket, de ugyanolyan helytelen azt véka alá rejteni.

A hamis alázatosság egy másik megnyilvánulása, amikor valaki állandóan felhívja mások figyelmét saját hibáira, fogyatékosságaira, abban a reményben, hogy azok tiltakozni fognak és majd megdicsérik őt. "Soha sincs szerencsém a kalács sütéssel" - mentegetőzik látszólag a háziasz- szony, de csak azért, hogy valaki felkiáltson a vendégei közül: "0, hogyan is mondhat ilyesmit. Kitűnó'ek a süteményei! " - Isten ismeri fogyatékosságainkat és ha alázatosak vagyunkmi is tudatában vagyunk azoknak. Ez elég. Nem szükséges a nyilvánosság előtt is bevalla- nunk azokat.

Ha meg akarja tudni, hogy mily fokban tett szert az önismeretre ezen a téren, tegye fel magának a kérdést: - Szeretetteljes vagyok-e beszédemben? - Ha bírálgat másokat, ha szeret rámutatni hibáikra, ez azt jelenti, hogy burkoltan saját jótulajdonságaival dicsekszik. Valahányszor elítél másokat, titokban vállon veregeti saját magát, mintegy mondván: "én nem vagyok ilyen". Ha beszédünkből hiányzik a szeretet, ez annak a jele, hogy hiányzik belőlünk az alázatosság is.

Egy másik kérdés, amit feltehet magának: - Türelmesen elviselem-e mások hibáit, fogyatékosságait? - Ha mások hibái hamar kihozzák Önt a sodrából, ha azonnal ostobának nevezi őket, vagy gondatlannak, sőt rosszindulatúaknak bélyegzi felebarátait, akkor ez annak a jele, hogy még nem nézett mélyen saját magába. Úgy látszik hamar elfelejtette saját baklövéseit, vagy azt, hogy sokszor csak Isten kegyelmének köszönhette, hogy nem követett el valami ostobaságot. Nyilvánvaló gondolkozásmódjából az is, hogy saját magának tulajdonítja, ha Ön ügyesebb, lelkiismeretesebb, vagy erényesebb, mint mások. Ezzel szemben az igazán alázatos ember,sohasem felejti el, hogy nincs az az ostobaság, vagy ocsmányság, amelyre ő ne lenne képes, ha Isten kegyelme vissza nem tartaná tőle. Az alázatos ember mindig készségesen megvallja, hogy Isten kegyelméből