A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-10-01 / 10. szám

39

Angi iában Hustonban a 16 éves Diana Humphries a szürke hétköznapok fölötti unalmában agyonlőtte 14 éves fivérét. Diana, aki az iskolában mintatanulónak számított, a rendőrségen bevallotta, hogy tettét csupán azért követte el, mert semmi izgalomkeltő nem történt a környezetében. Atyját és anyját is meg akarta ölni s végül öngyilkosságot el követni. Ez utóbbi tervétől mégis elállt, mikor anyját megpillantotta. "Minden olyan unalmas volt", mondotta Diana, "az anyja naponként dolgozni megy és fáradtan jön haza. Ugyanígy van az atyja is. Mindenki állandóan fáradt. Róbertnek, megölt fivérének is elege volt az iskolával. Az volta látszat, mintha mindig csak fölkelnénk, dolgozni vagy iskolába mennénk, haza jöttünk, főztünk, ettünk, elmosogattunk,ágyba- mentünk és ismét fel kel tünk. Mindezt nem tudtam többé elviselni és mindenkit gyorsan meg akartam ölni, hogy ne kelljen tovább szenvednünk".

Svájcban egy sokmilliomos családban két öngyilkosság fordult elő. Hogy mi volt a közelebbi oka a két drámai eseménynek,ismeretien előttünk. Egy azonban bizonyos: a tiszta anyagi alapokra épített élet nem tesz boldoggá. A léleknek vannak magasabb igényei, mel yeketcsak Isten, a végtelen Isten bírása tud kielégíte ni, mintS z e n t Ágostonoly röviden s mélyértei műén kifejezte: "Nyugtalan a mi szívünk, ó Istenünk, amíg csak Benned meg nem nyugszik".

Még bővebben kifejti e gondolatot Fulton Sheen "Istenhez e- mel kedés” c. könyvében: "Minden fáradozásaink ell enére sem sikerül az ideigtartó javakban kielégülést találnunk. Mert miként a halnak vízre, a szemnek fényre, a madárnak levegőre, a fűnek talajra van szüksége, ugyanúgy szüksége van az embernek Istenre. Mivel Istent, akiért teremtve vagyunk, figyelmen kívül hagyják, űrt érez a lélek magában, unatkozik abban, ami je van, és azután vágyódik, ami je nincsen. Ha valami hiányzik nekünk, ez arra mutat, hogy valami létezik, ami ezt az űrt kitölteni képes. Hiányérzetünk a hátsó ajtaján keresztül lépbeaz Isten. Ha először nem engedjük be, akkor fokozza bennünk az elégedett lenséget és magánosság érzetét, míg csak végül mint I el künk vendégét és örökös vendéglátóját be nem fogadjuk".

Egy vagy 40 kocsiból álló temetési menet lassan-lassan haladt a város utcáin. Amikor a kocsisor megint megállt, egy gyalogos beszól az egyik autó ablakán:- Ki hal t meg?- En nem tudom, • volt a válasz. - Azt hiszem valaki, aki az első kocsiban van.

!