A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
22- De kik ezek? Van köztük valami érdemleges név? vagy csak afféle önkéntes diák emberek? - kérdi a pap.- Többnyire. A vezetőjük Sz. Z.- Oh, annak olvastam a könyvét. A matyó nép szociális helyzetéről írt, - mondja a pap.-Azaz! Beszéltem vele párszor. Nekem olyan affektáló embernek tűnik. Végül a lőcsfalvi papot is megtisztelték. Ahogy ők mondták, jöttek meginterjúvolni. Be is tessékelte őket az irodába. Későbbet a bíró is megjött a jegyzővel. Néhány tanító, a káplán úr, meg a községi orvos. Egész délután ott zúgtak búgtak az irodában. Olyan volt az iroda, mint egy zümmögő nagy méhkas. Repkedtek kérdésről kérdésre, mint a méh virágról virágra és szívták magukba az információ nektárját. Némelyik valósággal író-görcsöt kapott annyira igyekezett a jegyezgetésben. Elég az hozzá, hogy a lőcsfalvi vezetőségtől megkapták az a- pait-anyait. Mert sok minden régen a begyükben volt, de a pap begyében is, a falukutatást illetőleg. Még azt csak lenyelte, hogy igazinépi származású fiatalok, tehetségek, reális, talán túlontúl is reálisképet festenek a falusi életről. Dehogy holmi városi úrfiak, akik összetévesztik a pulykát a libával, a krumplit a paradicsommal és kijönnek néhány napos faluszagolásra és utána városi szemüvegen át mondjanak ítéletet a faluról, vagy hogy azon korteskedjenek, hogy kellene a faluból várost, a falusi emberből városi embert csinálni, ez sok volt még neki is. Az egyik megjegyzi; - Miért nincs a falu villamosítva? Hiszen itt halad el az ikervári fővezeték a falu alatt.- Hát csak ama egyszerű oknál fogva, mert a falu leszavazta.- De a főtisztelendő úr, mint látom, villanyt használ?!- Ez az apátság saját telepéről jön.- Hát miért nem adnak belőle a népnek is. Legalább az utcákat megvilágíthatná az apátság. Tegnap este majd kitörtem a nyakamat a sötétben. Huncutul mosolyog az öreg pap, mintha azt gondolta volna; no, nem nagy kár esett volna! - de udvariasan így felelt:-Hát csak azért, mert a nép azt is leszavazta!- Micsoda sötét középkori gondolkozás, - morog az egyik.- Ugyan kérem, vág bele a bíró uram, a szepetnekiek megszavazták. Be is vezették. No oszt mit értek vele?