A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-10-01 / 10. szám
6 Cser László, S.J. TEMPLOM ELÜL A templomajtóhoz lépcsők vezetnek. A lépcsők figyelmeztetnek, hogy felmegyünk Ahhoz, aki több nálunk és nagyobb. Az Istenhez, aki meghívott és vár bennünket. A bejáratnál erős, kemény ajtó vár bennünket. Az ajtó a bejáratnál nem azért van, hogy kizárjon bennünket a Templomból, hanem miután bementünk a Templomba, bezárjon bennünket: elzárjon mindenzajtól és egybezárjon Istennel, aki velünk akar lenni a Templomban. Belül szenteltvíztartó áll. Megszentelt víz, hogy meghintsük vele homlokunkat, vállainkat és szívünket a Kereszt jelével. Hogy tudjuk: szent a hely ahová lépünk és szent kell legyen bennünk a gondolat, a munka, a gond, az élet, amit vállunkon hordunk és az érzés, mely szívünkben van. Mindent a Kereszt áldozata és dicsősége fog egybe és emel magasba, azért kell szenteltvízzel keresztalakban meghinteni magunkat. Amikor kifelé jövünk majd a Templomból, ugyanígy: szenteltvízzel és Keresztjellel jelöljük meg magunkat s mikor kinyílik az ajtó, akkor kimegyünk a másik Templomba, hogy elvigyük magunkban azt, amit belül kaptunk és hordjuk, őrizzük, továbbadjuk. Hogy megszenteljük az életünkkel az életet körülöttünk. Hogy a Templom velünk maradjon és Templommá szentelje a földet. A Templom-haj óban padok sora áll rendben és csendben. A pad azért van, hogy üljünk és elmélkedjünk és térdeplője azért, hogy térdepelve alázatos lélekkel könyörögjünk. A padok szembenéznek az Oltárral; az Oltár szembenéz a padokkal. Az Oltár és a pad egymást nézik: Krisztus Áldozata minket, mi Krisztus Áldozatát. A Templom padlózata olyan, mint a sík föld, ahol élünk; a fa- lakbelülről mint életünk kimért és zárt határai és a mennyezet mint az égbolt, mely odakint a földön Isten Házának tetőzete.
