A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-09-01 / 9. szám

14

áhítattal tiszteli Máriát mondván: - Senki sem tudja, mit köszönök én a Királynőnek! - Anyja hallotta, amikor úgy társalgóit vele, mint jelenvaló személlyel.

Sohasem késett el a munkából. Szünetben visszavonult imádkozni társaiért. Akáromkodóknak szokta mondani: - Jézus Krisztus hallja, amit mondasz. - Jóságosán korholta a fiatalokat, ha piszkos társalgáson kapta őket. Mindig előzékeny volt, önzetlen, szolgálatkész. Ha rendkívüli munka akadt a kikötőben, amit sürgősen kellett végezni, szívesen tette és nem kért külön díjazást. A bérharcokban társai mellé állt, ha jogos volt a követelésük, a politikától azonban tartózkodott. A lelki irodalomból kis könyvtárat gyűjtött magának.

1925. június 7-én vas árnap templomba menet az utcán esett ösz- sze szívszélhűdésben. Láncokat és köteleket találtak testén, így is vezekelt. Szerény sírba temették, a nép azonban megérezte a rejtett nagyságot, tisztelni kezdte. Sírjánál feltűnő megtérések, gyógyulások történnek, s azért meg is kezdték boldoggáavatási perét. Ő is tapasztalta, hogy él az Isten és barátainak különös módon megmutatja magát.

A SOMOGYI GAZDA

Jómódú volt, gőgös, istentelen. Valamelyik nap vásárba volt, későig mulatott s amint éjjel hazatért, nem tudott elnyugodni. Úgy érezte, valami sötét hatalom szállta meg és nem tudott tőle szabadulni. Az egész család rémületbe esett, elmentek a plébánoshoz, gyóntassa meg a szerencsétlent, hátha akkor megnyugszik. A templomban azonban egy árva szót sem tudott kimondani, merevgörcsöt kapott a szája és belül csak ezt hallotta: - Minden hiába, az enyém vagy végleg, elvesztél! - Orvosokhoz vitték, de azok sem tudtak segíteni, hiszen ilyen esetet még nem is láttak. Végre az egyik rendházba került, ahol sok imával, megfelelő kezeléssel megszabadult a kegyetlen zsarnoktól, aki megszállva tartotta. Ott tudott gyónni s azután igen jámbor hívő lett. Háláját azzal is tanúsítani akarta, hogy az atyákat kérte, mondják el történetét másoknak is, hadd okuljanak belőle. A sátán korbácsa kellett, hogy a kevély lélek visszatérjen az atyai házba.

Aki Istent igazán keresi, valójában már meg is találta, mert nem is indult volna feléje, ha Isten nem hívja. Minden attól függ, mennyire veszi komolyan valaki az élet legfőbb ügyét és megérti-e hogy sorsunk az Isten. H. Gollwitzer protestáns lelkész volt Berlin-