A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
26 kozásahasonló legyen az áttérőéhez. Egy asszony oktatását egy másik asszonyra bízzák; a munkást egy másik munkás; egy értelmiségit egy másik értelmiségi oktat. Az egyetlen kivétel; a fiatalok oktatását mindig felnőttekre bízzák. Megpróbálkoztak egyszer azzal is, hogy egy nem valami buzgó katolikust bíztak meg egy áttérő oktatásával abban a reményben, hogy ez őt is segíti majd hitének elmélyítésében. Nagy baklövés volt az és nemcsak az áttérő ábrándult ki, hanem az oktató is elvesztette kedvét a sikertelenség miatt. Fontos tehát, hogy csak valóban rátermett és képzett egyéneket bízzanak meg az áttérők oktatásával. Az áttérőket és oktatókat egyaránt biztatják arra, hogy állandóan imádkozzanak egymásért. Az áttérőtől az oktatás kezdetétől fogva elvárják, hogy naponta imádkozzék és vasárnaponként résztve- gyen a szentmisén. Az oktatásokat is imával kezdik s végzik. "Ez az első eset, hogy tudom, valaki valóban imádkozik értem" - vallotta be valaki, hogy mily jó hatást tett rá ez a szokás. A pap figyelemmel kíséri az oktatások eredményét s ő dönti el, hogy mikor érkezett el annak az ideje, amikor az áttérőt felveheti az egyházba. Volt olyan eset is, amikor az áttérő egyelőre mégnem akart katolikussá lenni. Ha pap oktatta volna őt, talán nem merte volna ezt megmondani, a világi oktatóval azonban közvetlenebbül tudott beszélni. Ez jó jel, mert így elejét veszik a könnyen állhatat- lansággal végződhető áttéréseknek. Az oktató pedig továbbra is fenntartja a kapcsolatot az illetővel, és imádkozik érte. Ezzel az új módszerrel 1961. augusztusában próbálkoztak meg először. Félévig tartott az oktatás az áttérő lakásán. Az első siker után 13 oktató állt munkába. Három év alatt 70 esetben alkalmazták ezt a módszert. Az általános vélemény a résztvevők részéről, hogy ez az oktatásmód messze felülmúlja a tantermi oktatást. A püspök örömmel vette a világiak ez irányú apostolkodását és áldását adta a vállalkozásra. Azóta már több egyházközség is megpróbálkozott ezzel a módszerrel és a jelek szerint állandóan növekszik az érdeklődés. "Napjainkban, akárcsak az egyház első korszakában, nincs fontosabb feladat, mint Isten igéjének hirdetése a világ számára". (VI. Pál pápa milánói érsek korában)
