A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-07-01 / 7. szám
22 észrevette, hogy ahányszor zivatar közeleg, Rózsi rohanva jön a templomba. S ez olyan szabályszerűen történt, hogy a végén feltűnt a papnak és felkeltette kíváncsiságát, mert ezt már nem véletlenül kergette be a zivatar a templomba. Egy ilyen nyárvégi zivatar után, mikor a fiatal teremtés reszketve kisietett a templomból, utána szólt:- Rózsi, várj csak egy szóra. A fiatalasszony szégyenkezve megállt.- Már régóta figyelem, hogy valahányszor zivatar közeleg, te szüntelen idefutsz a templomba.- Félek, rettenetesen félek, - suttogta.- Tán egyedül vagy otthon?- Nem. Az apósom, meg a férjem is otthon vannak. Csúfolnak is eleget érte. De nem tehetek róla. Rettenetesen félek.- Hát itt nem félsz?- Félek én itt is, de nem annyira. Itt megvéd a jó Isten.- Hát hiszen az igaz, - feleli papja, - nincs nála jobb villámhárító. S itt eszébe jutott a sok-sok titkos félelem, rettegés, mely emberi szíveket szorongat. Ki a békától fél, ki az egérkétől iszonyodik, ki a villámtól, ki a sötétségtől, ki a bagolyhuhogástól... Szinte mosolyra húzódott a szája, amikor hirtelen látta képzelete vásznán azt a képet, ami nemrég történt a zárda iskolában. Éppen hitoktatott, mikor a szomszéd teremből irtó sikongatás, futkosás lármája szakította félbe. Hirtelen átfutott a szomszéd terembe, hát mit látnak szemei? A tanítónő reszketve sikongat a katedra tetején* - Fogjátok meg, üssétek agyon, öljétek meg! - Közben a leánykák, mind 8-9 évesek, követve a vezényszót egérvadászatot rendeztekt - Ott van ni... ideszaladt... Juj! ... Ott van... itt van...- Hát nem szégyenli magát, - pirongatta a pap. -Magafelnőtt személy és a félelem szinte eszét veszti; reszket egy hitvány kis egértől, az asztal tetejére ugrik s ugyanakkor agyerekeketbiztatja, hogy fogják meg... Micsoda kép! Rózsi nem érti, miért mosolyog papja a hosszú szünetben, mely beállt beszélgetésük közben...- Rózsi, - mondja végre - mióta félsz te a zivatartól? Mindig féltél?- Nem. Mikor gyerek voltam, nem féltem.- Hát mióta félsz? A menyecske a következőképpen mondta el beteges félelme történetét;