A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 6. szám
20 Vádolom a fényképezőgépemet. Kijátszott. Magamat is vádolom. Ostoba voltam, amikor bíztam benne. Hűséges volt. Jött velem hajón, vonaton, motoron, városon, falvakon, táskában, vállamon, télen, nyáron, mérsékelt és forró égövön át, esőben, jóidőben, - mindig. Fényképezni is tud, nem tagadom. Keresője jó tükör. Szerkezete helyettem is számolja a felvételeket. A lencse minden képet élesen kihoz. Nem hagyott el soha, nem lopatta el magát és mégis vádolom. Két év alatt két albumot töltöttem meg képekkel és ismerőseim járnak rájuk, mint virágra a lepkék. Dicsérik a fényképezőt, - micsoda szégyen, - dicsérik a gépet, - micsoda szégyen; ő nem szégyelli magát. A sarokban kuksol gépem és mogorván néz rám, de nem bánom. Lepje csak be a Góbi-sivatag pora. Elmondtam valakinek, képeim mutogatása közben, hogy haragszom agépemre. Meglepődve nézett rám. Kitűnő lencséje van, - tiltakozott. Nem válaszoltam semmit, mert elhiszi-e valaki, hogy éppen ez a baj? A jó fényképezőgép kitűnő képet csinál, - látszatra! Mert történt Pekingben az ezerkilencszáznegyvennegyedik évben, hogy kimentem a Nyári Palotába és egy tekercs filmet, tizenkét felvételt nyújtottam hódolatul a gazdag szépségű helynek. Otthon odáig voltam magam is és előre örültem, hogy húsz év múlva milyen szép emlékeim lesznek ezek a képek. Egy hónap múlva távolról ismerősöm jött Pekingbe és kért, kísérjem ki a Nyári Palotába. Hol a fényképezőgép? - kérdezte az úton. Legyintettem. Van elég képem, nincs új téma odakint! Szép volt az idő! Fényben úszott a magas, sziklás domb. A sárga és kékcserepes házfedelek felett szikrázva színesített átmindent a nap. A köralakú tó pedig olyan volt, mintha egyetlen, megmerevedett, de mégis lágy, tisztafényű opál lett volna. Csipkézett, vonalakban gazdag változatú hidak nézegették éles
