A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-06-01 / 6. szám

17 Fontos tehát egyéniségünk kifejlesztése érdekében, hogy felül­vizsgáljuk mind gondolkozásmódunkat, mind pedig érzelmeinket és cselekedeteinket, s ha valamelyik területen helytelen szokásokat a- lakítottunk ki, azokat helyes szokásokkal cseréljük fel. Hacsak nincs valami olyan veszélyes szokásunk, amelyet minél előbb el kell hagynunk, mint például a részegeskedés, kábítószerél­vezés, házasságunk boldogságát veszélyeztető bűnök, vagy más sú­lyos bűnök, amelyekmiattöröküdvösségünk forog állandóan veszély­ben, akkor tanácsos olyan szokásokkal elkezdenünk, amelyeket köny- nyen le tudunk győzni és amelyek helyébe gyorsan be tudjuk ültetni a helyes szokásokat. Ezek a megismétlődő győzelmek ugyan­is fokozott bizalommal és erőérzettel fognak el­tölteni minket, s előkészítik az utat a nehezebben legyőzhető szokások megváltoztatásához. Amikor egy helytelen szokás szervezeti elváltozásokat is oko­zott, mint például az alkoholizmus, vagy a kábítószerek élvezése, akkor az orvos segítségét is vegyük igénybe, mert szükségünk lehet a szervezetünk által már megszokott és igényelt méreg fokozott el­vonására. Erős indítóok. A szokások megváltoztatásánál, vagy új szokások elsajátításá­nál az első és legfontosabb lépés, hogy erős indítóokkal rendelkez­zünk. Minél élvezetesebb rossz szokásról kell leszoknunk, s minél inkább igényünkké vált a rossz szokással járó hatás.annál erőtelje­sebbnek kell lenni a megszüntetését javasoló indítóoknak. Hacsak nem élünk igazán mély lelki életet, a legerősebb indító­ok a haláltól, elmebajtól, súlyos betegségtől, becsületünk elveszté­sétől, szeretteink elvesztésétől, vagyonunk vagy állásunk elveszté­sétől való félelem lesz. A mély lelkiéletet élő emberek számára ter­mészetfeletti, azaz isteni életünknek és örök boldogságunknak elvesz­tése vagy kockáztatása még ennél is erősebb indítóok. Ezért a szen­tekés a vértanúk hajlandók voltak vagyonuk, becsületük, egészségük, sőt még életük feláldozására is, ha mindezt csak súlyos bűn elköve­tése árán menthették volna meg. Sorakoztassunk fel tehát minden számba jöhető indítóokunkat, amikor egy mélyen belénk rögződött rossz szokást kell megváltoz­tatnunk. Amilyen élénken csak tudjuk, képzeljük el ezeket az indító- okokat, mint pl. a közeli halált, becsületünk, szabadságunk, elménk elvesztését, stb. hogy minél őszintébben rászánjuk magunkat a rossz

Next

/
Thumbnails
Contents