A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-05-01 / 5. szám
45 hogy sokan nem is mernek már hinni igazi és maradandó béke lehetőségében. Es ha mégis "békéről" tárgyalnak, akkor csupán a háborúk kitörésének a halogatását és a fegyvercsörgetés valamelyes le- tompítását értik rajta. Amíg a kölcsönös bizalmatlanságnak, színlelésnek, gyanakvásnak ezt a légkörét nem sikerül kiküszöbölni, szó se lehet igazi békéről a világ népei közt. 'k A mi sorsdöntő' szerepünk. Valamennyiünknek, kivétel nélkül, meg kell tennünk a ránk eső részt a békéhez szükséges nemzetközi légkör megteremtésében. A népek vezetői manap nem sokat tudnak elérni, ha a polgárok nem működnekközre velük, ha nem sorakoznak föl mögéjük. Az imaszándék egy föltétlenül szükséges, és ugyanakkor valamennyiünk által hatékonyan gyakorolható eszközre mutat ráj a bizalomteljes, buzgó imádságra. Szentséges Atyánk nem azért tűzte ki ezt az imaszándékot, mertkönnyen gyakorolható és mindenki számára lehetséges, hanem azért, mert ezt a lényeges eszközt vagy sehogysem, vagy nem elegendő mértékben alkalmazzuk. Hogy a Szentséges Atya mennyire fontosnak tartja ezt az eszközt, az abból is kiviláglik, hogy alig tart buzdító beszédet a különféle hívőcsoportoknak, akiket fogad, anélkül, hogy a békéért való imádságot a lelkűkre ne kötné. Ismerjük el az Úr Jézus tanításából az imádság törvényét; "Kérjetek... zörgessetek... Nálam nélkül semmit sem tehettek". Hisz ünk-e igazában az imádság szükséges voltában? Ha igen, akkor tudnunk kell azt is, hogy se tartós békéhez nem fogunk eljutni, se a béke útjában álló akadályokat nem fogjuk leküzdeni, hacsak a "béke létesítésére vonatkozó tárgyalásokat és törekvéseket... nem kísérik forró im a -tám ogatás aink'1! A kísértés ellen Szent Makáriushoz egyszer a kővetkező panasszal fordult egyik tanítványa: — Egész nap gyötör a kísértés, Atyám. Hogyan segítsek rajta? Szent Makárius szemébe nézett a tanítványnak, azután így szólt hozzá: — Dolgozzál kora hajnaltól késő éjszakáig és csak napszállta után egyél. Jöjj vissza egy hét múlva. Egy hét múlva visszajött a tanítvány: — Van-e még kísértésed? — kérdezte tőle a szent. — Atyám, arra sinos időm, hogy lélegzetet vegyek, nem még hogy a kísérések gyötörjenek.
