A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-05-01 / 5. szám

23

Közben a Zanati család is összeröffen.- Mi lesz most mán? - kérdi az anyjuk.- Miér? hogy mi lesz? - nézi az ura.- Hat kend, hogy gondolja, csak nem mulatunk, mikor a szomszédba halott van?!- A’ mán nem bánnya, - bölcselkedik az egyik legény fiú.- Ne légy csak olyan okos, -ripakodikrá anyja. - Mit szólnál, ha a te apád... Oh, Isten bocsáss, mit is mondok... S zavartan néz élete párjára...- Hát halasszuk el a jövő hétre - tanácsolja a másik legény.- Azt nem, - sír aMariska. - Minden kész van. Mostmánnem

lehet.- Hát mit csináljunk? - sóhajtott Márton gazda.- Menjünk fel a paphoz. Oszt, amit mond, úgy lesz. Ü jobban tuggya mi illendő ilyenkor, - mondja Zanatiné. - Majd mise után, mert most még kora van.

Ott várnak már az irodában. Az egész Zanati nemzetség. Szó nem esik. Csak a fejekben szaladgálnak a gondolatok. Végre bejön a lőcsfalvi pap. Már tud a dolgok állásáról. A misére jövők elújságolták.- Jaj, plébános úr, ilyen szerencsétlenség, sír Zanatiné, mintha saját családján esett volna.- Isten kezében vagyunk, - szól röviden a pap.

ZanatiMártonköhécsel. Már szedegeti össze a mondanivalóját. - Plébános Ur, kérem, azér’ gyüttünk vóna, hogy tanácsát kérjük, mi tévők is lennénk. Mer’ hogy a szomszéd hóttan fekszik, oszt mi meg lakzit szeretnénk...

A pap csak hallgat, amint le s fel jár az irodában. Lesik minden mozdulatát, főképp a Mariska leányzó...- Maguk hogy akarják? - kérdi végül.- Hiszen, ha tudnánk, nem lennénk itt, - szól az asszony. -Én úgy érzem, hogy nem illenék. A legények el akarnák halasztani az esküvőt a jövő hétre. De a Mariska mindenképpen akarja. Az uram se tuggya, mit is kéne tenni... ?- A temetés hétfőn lesz, - mondja a pap. - Ami az illendőséget illeti, bizony nem illenék belekurjongatni a más ember szomorúságába. Elhalasztani éppel lehetne, de minden készen van a menyegzőre. A vendégek már útban is lehetnek. Nincs idő visszacsinálni.