A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

20 ményét. Ábrahám misztikus istenélményei; Mózes Istennel való ked­ves társalgása; a próféták látomásai elhomályosultak anázáretiSzűz meghívása mellett. A külvilágnak minderről sejtelme sem volt. Izra­el írástudóbölcsei és istenfélő férfiai nem is gyanították, hogy való­sággá lett az, aminek sejtető ígéretével szent könyveik tele voltak. Az égi követ, Gábor, ugyanaz volt, aki többszáz évvel ezelőtt Dániel prófétának megjelenítette az eljövendő Messiás eljövetelét. Az angyal mélységes tisztelettel és igazi mennyei tapintattal látja el fontos hivatalát. Hiába; így csak Isten követei képesek föllépni. Rö­vidüdvözlő szavai: - Üdvözlégy Mária! ma már az egész katolikus világ kedvenc imádsága és örvendező köszöntése. Gábriel nem mu­lasztja el megemlíteni, hogy a Gyermek, akiről szólott, a Magasság­belinek a Fia. S ugyanakkor Dávid trónjának örököse! Ennyi elég is volt. HiszenMária értette, mit jelent ez. Azonkívül, hogy jól ismer­te népének történetét, nem felejtette el, hogy ő maga is a dicsőséges Dávidnak nemzetségéből való volt. Ezért nem kérdezősködött fölös­legesen. Csak állapota hökkentette meg egy kicsit. Mert szűz volt. De az angyal megnyugtatta: Légy nyugodt Mária, a Szentlélek ereje lesz rajtad! Uj beszéd volt ez a szent könyvekhez szokott Mária fü­lének: A Magasságbeli, ennek Fia, aki Dávid fia is egyben, a Szent­lélek. .. Az elsőtmég jól ismerte. Egész Izrael hitt a Magasságbeli­ben. Övé volt a templom is Jeruzsálemben. De a Magasságbelinek Fia és a Szentlélek; róluknem beszéltek se a papok, se az írástudók. Legalábbis ilyen formában nem. Ez olyan új és szokatlan voltmost, mint egykor Ábrahámnak az ismeretlen Isten hívása, ott Mezopotá­mia pogány istenei között. Mária azonban hitt. Hite semmivel sem volt kisebb Abrahám hi­ténél. Ettől kezdve ez a hit lesz Mária életének vezérlő csillaga... SZERETET NÉLKÜL a kötelesség elkedvetlenít, az igazságosság megkeményít, az igazság kritizálóvá tesz, a rend kicsinyessé, a tisztaság gőgössé, a tudás önigazzá tesz, az okosság — ravaszság, a hatalom ■— erőszak, az udvariasság — képmutatás lesz, a nevelés ellentmondást vált ki, a vágyán fösvénnyé, a felelősség kíméletlenné tesz.

Next

/
Thumbnails
Contents