A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-04-01 / 4. szám

22

akár öröklődés útján részesülünk benne, akár velünk született tehetségünk felhasználása révén értük el, akár másokon keresztül jutott el hozzánk. (1 Kor. 4, 7.; Jak. 1,16.)

Ehelyett inkább kövessük az Ur Jézus tanácsát; "Miután megtettetek mindent, amire parancsot kaptatok, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk, nem tettünk többet, mint ami kötelességünk". (Luk. 17,10.)

Ugyancsak helytelen lenne az ellenkező végletbe esnünk; s amikor azt fedezzük fel, hogy nekünk az Isten sokkal kevesebbet adott, mint másoknak, akkor sértődöttségünkben, vagy levertségünkben elássuk azt a keveset, amink van, ahelyett, hogy igyekeznénk minél nagyobb hasznot hajtani vele. "Te haszontalan, lusta szolga" - kiáltott rá ura az egyetlen talentumot elásó szolgára. Utána pedig kiadta a parancsot: - "Ezt a haszontalan szolgát pedig vessétek a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz". (Máté, 25, 26-30.)

Attól a tévedéstől is tartózkodjunk, hogy képességeink vizsgál- gatása közben másokkal hasonlítgassuk össze magunkat, és ebből általános véleményt vonjunk le, hogy mi másoknál alábbvalók, vagy kiválóbbak vagyunk. Az igazság az, hogy nincs olyan egyén, aki mindenben felsőbbrendű lenne másoknál, vagy mindenben lemaradna mások mögött. Mindenkinek vannak erős és gyenge oldalai egyaránt, képességei is különbözők, mert mindenki egyéniség.

Természetesen azt megállapíthatjuk, hogy bizonyos dologban másvalaki felett állunk, vagy pedig lemaradunk mögötte. De emiatt sohasem szabad magunkat csökkent értéküeknek tekintenünk. Isten szemében, az Ő ítélete szempontjából nem az számít, hogy mennyi és mekkora tehetségünk van, hanem az, hogy Tőle kapott adományainkat hogyan használtuk fel.

Egy érdekes kísérlettel bebizonyították, hogy mennyire gátolja az embereket az, amikor másokkal hasorúítgatják össze magukat. Egy feladat megoldásán dolgozó csoport előtt kijelentették, hogy az "átlagtehetségű egyének" mennyi idő alatt végzik el az ilyen feladatot. Csengővel jelezték, amikor ez az idő lejárt. A valójában azonban az átlagosan szükséges időnek csak egyötödét tűntették fel átlagteljesítménynek és érthető, hogy ennyi idő alatt még a legtehetségesebbek sem készültek el feladatukkal. A csengetés azonban ugyancsak megzavarta őket, mert gyengelméjűeknek érezték magukat.

De nemcsak az gátol minket képességeink használatában, ha tévesen saját magunkat ítéljük tehetségtelennek, hanem az is, hamások tartanak minket ennek, s mi igaznak fogadjuk el véleményüket.