A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3. szám
14 ben kellene járnom. Megértheted, hogy gyengéd szeretetünk eredményeképpen nem jöhetsz világra. Abban a reményben, hogy édesapádat és engem is megértesz, szerető odaadással köszönt-------------------------------------------------- A Te édesanyád. EÖ.Y GYERMEK LEVELE KEDVES SZÜLEIM I - Szívből kívánom, hogy az autó, televízió, elektromos tűzhely és a hűtőszekrény tegyék élteteket boldoggá én- helyettem. Testvérkéim és én ugyan másként vélekedünk. Szerintünk egy halhatatlan lélekkel egy napon sem említhető a drótokból, sró- fokból és miegyébből álló hűtőszekrény. Minket nélküle is lehűtött az a tudat, hogy ezeket a dolgokat egyértékűnek tartjátok velünk, sőt még többre becsülitek, mint minket. Mégsem megvetésből írok nektek, hanem mert sajnállak titeket. A szépen csillogó fényezett bútor, vagy a modem konyhafelszerelés ugyanis sohasem fog megölelni benneteket s egyszer sem kapaszkodik majd hízelegve a nyakatokba. Az elektromos tűzhelyben is csak áram lesz, ha ugyan működik majd a villanytelep, - a mi szívünkben pedig meleg szeretet lett volna, s meg is csókoltunk volna titeket. A hűtőszekrény egyszer sem fogja azt mondani nektek, hogy - Édesapám, édesanyám! Nagyon fáj, amiért nem adtatok életet nekem, mert aki nem élt soha a földön, azsohanem juthat az égbe sem. És még ti mondjátok, hogy szerettek minket? Láttatok-e már rongyos utcagyereket? Igen? Nahát, tudjátok meg, hogy közülük a legutolsót is irigyelve nézem, mert hozzám képest milliomos: 0 él. Nincs attól szegényebb, mint aki még szegény sem lehet. És ti komolyan azt hiszitek, hogy a szegények közt nincs igazán gazdag? Valóbanhisztek abban is, hogy a gazdagok mind boldogok? 0, szegény, szegény szüleim! És a betegek? Vajon nem láttátok még soha, hogy kapaszkodnak az életért? Ha Isten végtelen irgalmából mégis az égbe kerültök egy