A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-02-01 / 2. szám
45 A fény megszűnt, s a Szűzanya ismét eltűnt, mint az előző alkalommal, A népet erősen megindították a történtek. Bár másoksemmit sem láttak, mégis érezték, hogy valami rendkívüli történt. Kérdezgették a gyerekeket, de azok nagyon szűkszavúan válaszoltak csak. Végül lassan szétoszlott a tömeg. (Folytatjuk) Hiszünk-e igazában ? Kevésannyira téves szólásmód létezik, mint az, amelyet éppen napjainkban annyiszor hallunk: - "Nem az a lényeges, hogy ki mithisz, hanem az, hogy mit tesz!" Mert az igazság az, hogy: cselekedeteink abból folynak, amit hiszünk, ami a meggyőződésünk! Az igazi kommunista azért üldözi a vallást, mert h i s z i, hogy az állam az Isten. Az igazi katolikus azért hozza meg áldozatait az egyház tér- jedéséérta missziós országokban, mert h i s z i azt, hogy Krisztus megváltó Vérén kívül nincs az ég alatt más út és mód az emberek üdvöz/fé. sére. Az igazi szeretet belső indítása viszi rá a jegyespárt arra, hogy két egymásba fonodó szívet faragjanak bele az erdei fák kérgébe. Ugyanez a belső indítás viszi rá a Krisztust szerető híveket arra, hogy Ázsiában, Afrikában, Óceániában Krisztus nevét írják rá templomok és tábernákulumok homlokzatára. G ya k o ro I d a hitedet és hited a gyakorlás arányában fog izmosodni benned: juttasd kifejezésre a szeretetet és a szeretet mélyülni fog benned! Ha lezárt dobozban tartod a virágot, az elpusztul: ha hitedet elnémítod magadban, kihal a telkedből. Naponta gyakorold hitedet: imádság végzésével,akármilyen kis áldozat árán félrerakott filléreiddel! Ezeket az összegyűlt kis áldozatokat adjad időnkint Isten Országa terjesztésére. Sikeres hadjárathoz nemcsak frontharcosok kel lenek,hanem otthoni támogatók is! Szerény lehetőségeinkhez képest valósággá kell tennünk imádságunkat: Jöjjön el a Te országod! Mert ha ez az imádságunk nem válik cselekedetekké, akkor csak üres szavakat ismétlőnk, nem pedig a h i t ü n k n e k adunk kifejezést általuk.