A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

tudományát, Szienai Sz. Bemardintól, a XV. század egyik legnagyobb népszónokától tanulta. Szent Bemardin Jézus nevével ajkán járta be egész Itáliát, emelte föl a népet vallási, erkölcsi elesettsé- géből. Népmissziói után rendszerint kitették a templomban Jézusnak dicsfénnyel övezett nevét, vagy monogramját. Ennek ellenére Jézus Nevének liturgiái ünnepét eló'ször nem Itáliában, hanem angol földön ülték meg éspedig Salisbury-ben. Ennek főtemplomában használták már 1493-ban azt a papi zsolozsmás könyvet, amelyben az ünnepek felsorolása közt augusztus 7-i dátum alatt találjuk Jézus"legédesebb" nevének az ünnepét. 1530-ban VII. Kelemen pápa az egész ferences rendnek megengedte, hogy ezt az ünnepet megülje. De csak mintegy két évszázaddal később, 1721-ben, VI. Károly császár sürgetésére Vm. Ince pápa terjesztette ki az ünnepet az egész egyházra.

Jézus szentNevénekünnepén a szentmise liturgiájában az evangéliumot Szent Lukács evangéliumából így olvassuk; "Abban az időben nyolc nap múltán, amikor a gyermeket körülmetélték, a JÉZUS nevet adták neki. így nevezte őt az angyal mielőtt fogantatott". (2, 21J A zsidó törvény által előírt sajátos névadási szertartásnak a körülmetélésnek vagyunk e jelenetben tanúi. A mózesi törvény kodifikálta azt az ősi szokást, amelyet a zsidóság ősatyja Abrahám is pogány környezetének hasonlóképpen ősi hagyományaként vett át, éspedig mint Jahve szövetségének a jelképét. A törzsi életbe való teljesjogú felvétel e szimbólumát ma nemcsak a zsidóknál és az iszlám követőinél találjuk meg, hanem általános szokás Ausztrália, Polinézia, Közép- és Dél-Amerika, főként pedig Afrika őslakói körében. A törzsbe való felvételnek, ill. férfiavatásnak ezt a módját, mint a kiválasztottság jelét, már Kr. e. 2400-ban megtaláljuk, éspedig Egyiptomban. Valószínű, hogy innen terjedt el mind Közép-Kelet, mind Afrika térségébe. Egyes népek szokása szerint a fiúgyermeket pár nappal megszületése után már fölvették e rituális műtéttel a közösségbe, sok helyen viszont csak a serdülés éveiben került sor rá. Az előbbi szokás inkább a törzshöz való tartozást domborítja ki, az utóbbi inkább megállapítja, hogy az illető fiatal egyén már alkalmas a házasságra, tehát kötelessége a családalapítás révén a törzs létének a biztosítása ill. mint harcosnak a törzsi közösség védelme. Akörül- metélés harmadik jelképes értelme szerint, hogy az ó-kor fejlett vallási közösségeiben szinte mindenütt a lelki tisztulásnak volt kifejezője. Ezért nem egy antik vallás papjait evvel a sajátos szertartással készítették elő a papi szolgálatra.

Az újszövetség rendjében az egyházba való felvétel akereszt- ség szentségében történik. A jeruzsálemi zsinaton maguk az aposto5

I