A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11. szám
II Az idegen elővette pénztárcáját: és megbízója nevében újabb részletül 300 forintot adott át Mozartnak. A művész annyira meglepődött e bőkezűségen, hogy zavarában észre sem vette az idegen távozását. Hamar magához tért és utána sietett, de sem a folyosón, sem a lépcsőn, sem az utcán nem találta már. Mozart betegsége tovább tartott. Sőt erősödött. Ismét szabadságot kért. Meg is kapta. Három hónapra felmentették a munkától. Most már komolyan nekiült a rekviem elkészítésének. Egész nap zongorája felett görnyedt és kottázta a melódiát, majdpedigéjszakákon keresztül készítette a zenekarra való áttételt. / Újra csak elégedetlen volt alkotásával. Nyolcszor, tízszer, sőt hússzor is átdolgozott egyes részeket. Az éjszaka óráiban is folyton a rekviemet csinálta. Gyertyát gyújtott, kikelt ágyából és gyorsan kottára tette a bensejében kialakuló hangokat, nehogy másnapig elfelejtse azokat. Betegsége mindinkább erősödött. A második hónap vége felé néhaórákonkeresztül lázasan delirizált. Még ilyenkor is rekviemjét javítgatta. Egy ilyen lázas magánkivüliségében diktálta le egyik zenész barátjának azt a néhány taktust, amelyik a Dies Irae legdübör- gőbb és lélekmegfogó részlete. A két hónap eltelt. Várta a megrendelőt, ez azonban nem jött. Mozart aggályoskodott; Mi lesz most, ő felvette előre a tiszteletdíjat, egy hét múlva akarják előadni a rekviemet és rendelő gazdája nem jelentkezik. E töprengésében egyszer csak az a gondolata támadt, hogy talán nem is ember volt az, aki ezt a rekviemet rendelte. Talán az Isten küldönce volt, aki így akarta őt figyelmeztetni közeli halálára. Ettől kezdve nem lehetett kiverni fejéből a gondolatot. Mozart készülni kezdett a halálra. Meggyónt, megáldozott, felvette a szent- kenetet és aztán órákon keresztül imádkozott. Kezébe vette a feszületet és meghatódottan nézte a Megváltó alakját. Majd pedig elővette a rekviem kottáját és hol itt, hol amott javítgatott, változtatott rajta. A megrendelő nem jött. - Mozart imádságos lélekkel készülve a halálra, elhunyt. Gyászmiséjén először adták elő ezt a rekviemet; életének utolsó munkáját. Ugyanazon a napon, amelyikről az ismeretlen rendelő azt mondta, hogy akkorra van rá szükség. Sem Mozart halálakor, sem azután soha senki sem hallott többé erről a rekviemrendelőről.
