A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
ÚTITÁRSUNK KASZAP ISTVÁN (A Kaszap István boldoggáavatását szorgalmazó Titkárság közleményei) HOGYAN ÁLL ISTEN SZOLGÁJÁNAK., KASZAP ISTVÁNNAK, BOLDOGGÁAVATÁSI ÜGYE MA? Bizonyára sokunk leiké, ben felmerül ez a kérdés. Hogy választ adhassunk rá, megkérdeztük a Kaszap István boldoggáavatási ügyét intéző római központot, ahonnan a következő választ kaptuk: "Az ún. i n f o rm á c i ó s-processus IstenSzolgája , Kaszap István élet- szentségéről, erényeiről és csodáiról (fama sanctitatis) a székesfehérvári egyházmegyében 1942. január 7.én kezdődött, vagyis aránylag igen hamarosan, jó 6 évre halála után. A processust 1947. április 15-én fejezték be, jóllehet figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a processust 1944. szépt. 22. és 1946. novem- bér 6. között a háború és a háború utáni események miatt szüneteltet, ni kellett. 136 ülésben összesen 102 tanút hallgattak ki. A Magyarországgal való körülményes kapcsolatok miatt a processus eredményét csak 1947. november 10-én juttatták el Rómába, a Ritus Kongregációhoz, ahol a további jogi formaiitások után 1948. április2l- én a pert hivatalosan megindították. A Ritus Kongregáció első feladata abban állt, hogy az eredeti magyar szöveget felesküdött fordítókkal olasz nyelvre fordították és megállapították hitelességét. E munkák befejezése után, 1950. szeptember 27- én, hivatalosan jelentették ki az ún. Copia pu b I i ca -t. A proces- sus jelenlegi kerete 516 lapból áll (folia), azaz 1032 kézzel írott ol- dalból. Amint a per Rómába ért, Federico Tedeschini bíborost kinevezték az ügy relátorának. . I960, február 5-én Carlo Confalonieri bíbo. ros követte őt ebben a tisztségben. (Folytatjuk.) ISMERTESSÜK meg másokkal is Kaszap Istvánt, beszéljünk róla, külö. nősen betegeknek, szenvedőknek, ad juk másoknak is a "Kaszap i ma I a po t" és a "Kilenced Kaszap Istvánhoz" c. füzetet. - E nyomtatványok díjtalanul kaphatók A SZÍV kiadóhivatalában (magyarul és angolul is!). - Postaköltséget kérjük mellékelni!