A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-10-01 / 10. szám

31

tűz emléke, valami mély átalakulásnak megsejtése. Biztos vagyok abban, hogy a hit a világ tavaszát jelenti, amint az ateizmus a telet. De a tél méhében hordozza mindig a tavaszt; januárban rügyeznek már a mandulafák. Csaknem egy fél évszázadon át télben éltem, de mindig éreztem, hogy mozgolódik a tavasz és egyre fokozódott bennem a vágy, hogy hirdethessem a tavasz jöttét. Mert a tavasz hirdetése is hivatás; részvételünk az egyetemes teremtő Aktusban. Ez a könyv életem értelméről tanúskodik; törekvésem nem más, mint újrakezdeni, mosta hitetlenség korában, a visszatérést, az éltető fel- emelkedést a Transzcendenshez".

Később a vallásos hit és a művészet kapcsolatáról ezeket írja:- "E könyv célja nem az, hogy összefoglalja annak a költészetnek a szabályait, amely "vallásosnak" nevezné magát, hanem hogy megmutassa, miképpen lesz az imádás a költészet logikus folytatása... Ez a könyv nem más, mint egy hosszú párbeszéd különböző szinteken, avagy inkább olyan izzás, amely heves harc; a tőzeg és a tűz csatája, az emberi szónak és az Isten Szavának, a szónak és az Igének a viaskodása".

De miért szól a költő, minek vagy kinek a nevében beszél?- teszi fel a kérdést Emmanuel. Az író állíthat-e, vádolhat-e, "jö- véndölhet-e" manapság? A modern társadalomban, ahol új eszközök szolgálnak az ember megismerésére, ahol elsősorban a produktivitás a fontos, az élet gyakorlati megszervezése; mi szükség van itt még az irodalomra? Emmanuel szerint a költő, a művész mindenekelőtt érzi, hogy más nevében szól, valami végtelen Jelenlétről tanúskodik; részesedik a teremtésben. Valamiképpen minden ember ezt teszi. De a művész szokatlan intenzitással tanúskodik az embernek a Transzcendenshez való viszonyáról. Ez a "vonatkozás" nem felépítmény, hanem az emberi szellem lényegéhez tartozik. Bármennyire is az ellenkezőjét mutatja a látszat, Isten nem halott. E- zért az emberi szónak van értelme. A mai ember Istenről tanúskodik akkor is, ha csak hiányát érzi. Az Isten-éhség, az Abszolútum utáni sóvárgás még a földi jólétben dúskálkodó társadalmakat is kínozza. Az ember nem lehet ember Isten nélkül. A költő tehát erről az éhségről tanúskodik elsősorban. De ezenkívül, mivel a szó kapocs az emberek között, vagyis az emberi kommunikáció és egység közvetítője, a költő az egység munkása is ebben az atomizálódó, széthulló világban. Beszélni annyi mint együtt-lenni. Minthogy az emberi szellem lényege a nyitottság a másik felé, a szó az emberi létezés kifejezése. Azt is mondhatjuk: beszélni annyi, mint szeretni. ("Dire, c’est aimer".) S minthogy az emberi szeretetkapcsolat-