A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-10-01 / 10. szám

20 a házasságban Vallással kapcsolatos kiadások. Ezen a téren nem lesz ellentét az olyan házasok között, akik egyformán mély vallásos meggyőződéssel rendelkeznek és ugyanab­ban az országban nevelkedtek fel. Nem lesz nehéz megegyezniük ab­ban, hogy jövedelmükből mennyit szánjanak az egyház támogatására és a vallásukkal kapcsolatos egyéb kiadásokra. Ha azonban az egyik házastárs vallásossága sekélyes, vagy el- sekélyesedik az évek folyamán, akkor könnyen nézeteltérések támad­nak ezen a téren is, és az egyéb jótékonysági intézményekkel kapcso­latos adakozás kérdéseiben is. A vallásilag gyenge lábon álló fél ha­marosan hangoztatni kezdi az egyházellenes szólamokat: - A vallás nyerészkedés! - A papokat csak a pénz érdekli! - Az egyház máris túlgazdag!, stb. De mégha mindkét házastárs mélyen vallásos, akkor is nézet- eltérés kerekedhet amiatt, hogy az egyik házastárs olyan országban nevelkedett fel (pl. Magyarországon, vagy Európa hasonló alapon álló országában), ahol az egyházat az állami adóval együtt kirótt és be­szedett egyházi adóból és az egyházi birtokok jövedelméből tartották fenn, s ahol a papoknak (főleg hittanároknak) állami fizetésük volt, s ahol az iskolák és templom építését és fenntartását teljesen, vagy részben az állam (kegyúr) fizeti. Ha nem tudják, hogy Amerikában mindezeket a kiadásokat a templomi perselyezésből, s az egyházköz­ségi tagsági díjból és megajánlásokból kell fizetni, könnyen elhanya­golják ez irányú kötelezettségeiket, és félreértik a papok kéréseit és buzdításait. ELVEK: 1. Elfogadjuk azt az alepvető tényt, hogy anyagi helyzetünk arányában támogatnunk kell azt az egyházat, amelyhez tartozunk.

Next

/
Thumbnails
Contents