A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
44 Ettől az időtől kezdve a gyermekek kezdték megérteni az áldozatok értékét és egyrw^ v ei J \--r igtek apró kis élvezeteik feladásában. Néha mindhárman órákat töltöttek imában, földre borulva, újból és újból elismételvén az angyaltól tanult imát. Ezek a jelenések 1916. júliusában, vagy augusztusában történtek. Szeptember vége felé, vagy októberben még egyszer, utoljára megjelent nekik az angyal, ott ahol először látták őt. Miután befejezték a rózsafüzért, néhányszor elmondták az angyaltól hallott imát. Eközben pillantották meg a kristályként csillogó angyalt, aki gyorsan feléjük közeledett a völgy felett, s megállt előttük, a levegőben lebegve. Egyik kezében kelyhet tartott, a másikkal pedig a kehely fölött egy Ostyát. Majd a kelyhet és az Ostyát lebegve a levegőben hagyta, ő pedig a földre borulva imádkozott:- Legszentebb Háromság, Atya, Fiú, Szentlélek, mélységesen imádlak és felajánlom neked Jézus Krisztus legdrágább Testét, Vérét, Lelkét és Istenségét, jelen a föld összes tábernákulumaiban, engesztelésül az égbekiáltó bűnökért, szentségtörésekért és közömbösségért, amellyel megbántják Ót. És az Ó Legszentebb Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének végtelen érdemei által kérem Tőled a szegény bűnösök megtérését. Háromszor mondta el ezt az imát. Utána felkelt, vette a kelyhet és az Ostyát és egy lapos sziklán térdelve, így szólt:- Vedd magadhoz és idd Jézus Krisztus Testét és Vérét, amelyet a hálátlan emberek rettenetesen bántalmaznak. Engeszteld ki bűneiket és vigasztald Istenedet. A gyermekek látták, amint az Ostyából vércseppek hullottak a kehelybe. Az ostyát Lúcia nyelvére helyezte, a kehelyből pedig inni adott Jácintának és Francisconak, akik még nem járultak első áldozáshoz. Végül még egyszer térdreborult és háromszor elmondta ugyanazt az imát. A gyermekek vele együtt mondták, Francisco, a többieket követve, mert ő nem hallotta a szavakat. Utána véglegesen eltűnt fokozatosan szemük elől a látomás a ragyogó napfényben. Nagyon elgyengítette mindnyájukat a látomás, és hosszú időbe telt, mire nagy nehezen össze tudták szedni magukat. Már esteledett. Minden erejüket megfeszítve összeterelték a nyájat és hazafelé tartottak. Gyengeségük ellenére végtelen béke és boldogság töltötte el lelkűket, s ez hetekig tartott. Napokba telt, m% beszélni kezdtek egymással élményükről.
