A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-09-01 / 9. szám

12 tományon kívül kormányzó érsekek; a nyugati egyházból a püspökka­ri konferenciák elnökei és a római szerzetes rendfőnökök uniója ál­tal kijelölt három szerzetes vesznek részt. - A különleges gyű­lésen a keleti szertartások említett főpapjai és a nyugati egyházból annak a vidéknek a püspökei vannak jelen, amely vidéknek a problé­máit a szinodusnak meg kell tárgyalnia. Míg a közgyűlésen és a rend­kívüli gyűlésen valamennyi római hivatal Ibíborosvezetője jelen van, addig a különleges gyűlésen csak annak ahivatalnak abíborosve- zetője van jelen, amely hivatal a kérdésekben érdekelve van. Végül a szinodus mindhárom gyűlésén jelen vannak azok is, akiket a pápa erre kijelöl. (Folytatjuk) TOLÓKOCSI S KI RÁNDULÁS ““ A parkban találkoztam velük, fent a "hegyen”, ahonnan sok­felé és messzire lehet látni. Először azt a fiút vettem észre, aki fényképezett. Magas volt, vékony, egy kicsit hanyagul vagányos. Mosolygott és figyelő igye­kezet vibrált egész alakján. Közelebb érve megláttam a másik kettőt is: szélesvállú, erős, napbarnított arcú fiú állt virágágy mellett, két kezét védő mozdulattal egy tolókocsi támláján tartotta. A kocsiban sápadtan, mozdulatlanul, a sokat szenvedő ember áttetsző formáival és messziről jött nyugalmával ült a harmadik fiú. A kép elkészült, indultak tovább. A fényképező a kocsi mel­lett, hosszú karját ide-oda lengette. Mindketten szórakoztatni igyekez­tek a beteget. Hangosan beszéltek, nevettek is, de mindig - neki. Vi­gyázták az utat is: innen hirtelen jöhet egy kocsi szembe, onnan egyre szebb lesz a kilátás... Barátjuk volta beteg fiú, vagy rokonuk, - mindegy. Jót akar­tak neki - és ezért tolták a kocsit hegynek fel a nyári napsütésben, lassú lépésben, talán órákon át, olyan derűs egyszerűséggel, amelyből áradt, hogy "ez csak természetes". De mit érzett vajon a sápadt arcú fiú? Órült-e legalább egy kicsit virágnak, fának, tréfának, • messze nyíló szép kilátásnak,annak, hogy törődnek vele? Mert ez a nehezebb. Testi vagy lelki tehetetlensé­günk perceiből vagy napjaiból is tudjuk, hogy ez a nehezebb: a segítést, a törődést meleg szívvel fogadni... Látható vagy láthatatlan tolókocsi, bál legmesszebbre talán az lát, aki örülni tud annak, hogy vele - és miatta is jók a többiek...

Next

/
Thumbnails
Contents