A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-08-01 / 8. szám
43 honvágyával emelkedik a homálytalan magasba... " - Itt érezzük a "diadalmas világnézet" fiatal írójának öntudatát és pátoszát. Denem retorika Prohászka írása, hanem pontos fogalmazású tanulmány. Pontosankörülírja módszerét; elfogadja a modern tudomány (geológia, paleontológia, stb.) eredményeit és "ismervén fölfogását a világ alakulásáról s a leszármazásról, a már kialakított modem nézetek keretébe" állítja a keresztény világnézetet. Nem konkordizmus ez, amely a Szentírás betű szerinti magyarázatához alkalmazza a modern tudományokat, hanem mindig érvényes és szükséges reflexió; a keresztény filozófus és teológus a hit fényébe állítja a tudomány kétségtelen eredményeit. - Prohászka tudatában van annak, hogy forró talajon, alakulóban lévő nézetek mozgó talaján halad előre és hogy a "fejlődéstudomány sok lapot szakít majd ki ebből a képeskönyvből". De nyugodtan megy előre. A hitnek nem szabad félnie a valóságtól, Prohászka tudja, hogy a "Természet is az Ur revelációja. Belőle való; lényének képe. A geológia is az Isten logiája. A paleontológia is az Istennek megkövült gondolatát tárja elénk". Prohászka a "heveskedő skizmák divatját" kisszerűnek tartja; "a zelóták s a fanatikusok nem a fénynek a gyermekei, hiszen sötétek; akár a tudomány zelótái, akár a vallásosságnak fanatikusai legyenek"! Ismételten hirdeti, hogy a keresztényeknek nem kell félniük a tudománytól. "Száműzzünk minden ellenszenvet és teoretikus ellenkezést az evolúcióval szemben"! - Ez a nyitottság a leglényegesebb Prohászkánál. Hiszen a tudomány halad és a századeleji élenjáró tudósok felfogása is módosult a fejlődéssel kapcsolatban. De Prohászka eleve nyitott, fel van készülve "meglepetésekre", változásokra. A fejlődés lehetőségét a F ö 1 d és ég-ben is a plasztikus erőkkel magyarázza, mint az Isten és a világ-ban. A Föld és ég-ben így foglalja össze álláspontját: - "Meggyőződésem szerint az evolúciót a következőképp lehetne fölfogni: a Teremtő tényleg belefektetett néhány alakba, lehet hogy mindegyikbe, bizonyos plasztici- tást, mely azután a körülmények szerint kifejlődik s az állatnak új alakot ad. Vagyis inkább új állatfajt állít a létbe. E plaszticitás iránt nincs kétség; számtalan adatbizonyítja csodálatos megnyilatkozásait, melyek következtében az állat életneme és sajátságai elváltoznak; ez a belső erő, mely minden alaknak a természete által van kipontozva és kimérve, hívhatta létbe az állattípusok elváltozásait. Ez elváltozásoknak oka nem a környezet, a tervtelen variáció, sem a létért való küzdelem; ezek a külső körülmények csak nyomást gyakorolnak annak a belső plasztikus erőnek ébredésére és az esetleges
