A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-08-01 / 8. szám
6 Megdöbbentő, milyen egyedül volt saját országában, amikor, apja után kezébe vette a kormányt. A keleti és nyugati magyarság egyaránt föllázadt ellene, mert vagy uraságukat féltették tőle, vagy gyűlölték az életformát, amely felé irányította a nemzetet. Még öreg korában is a rokon akarta meggyilkolni, akit utódjának szánt. Könnyű elképzelni, micsoda aggodalom szorongatta, mielőtt sírba dőlt, mivel nem volt senki, akire nyugodtanbízhatta volna az országot. Alig hunyta le szemét, az addig sunyító pogányság megint fegyvert fogott és kis híja volt, hogy a szörnyű testvérharcban el nem pusztult István egész alkotása. Ugyanakkor kívülről a görög és német nagyhatalom mohósága fenyegette a fiatal állam létét. Csak István páratlan tehetsége tudott ennyi bajjal megbirkózni. Talán nem tévedünk, ha azt hisszük, Gizella asszony is azért ment Passauba, hogy ott imádsággal, vezekléssel iparkodjék menteni az önmagát emésztő nemzetet. E királyi tény is mutatja, mekkora hősiesség kell ahhoz, hogy valaki hű maradjon a veszendő népünkhöz. Még ennél is nagyobb benne az, amit kevés halandónak sikerül elérni. Óriási volt akkor a királyi birtok és amikor külső és belső ellenségeit legyőzte, 'hatalmát semmi sem korlátozta, de szent István mindezt csak eszköznek tekintette, amelyet az ország javára kell fordítania és bár az ország első embere volt, magát mégis mindenki szolgájának tartotta. A királyság az ő szemében hivatal és felelősség volt és tudta, hogy a Mindenható fogja számonkémi minden tettét, írásba is foglalta a jó kormányzás tudományát fia számára, hogy derekasan folytassa művét és jól igazgassa az új magyar államot. István keresztény volt és a hitében alaposan művelt, azért azt is tudta, mit ír elő a keresztény erkölcstan az uralkodónak, mert ahhoz van kötve a király üdvössége. Apuinói Tamás szerint a kormányzás a legfőbb művészet és hivatás, de a legnehezebb is a természetes síkon és azért is írt remek tankönyvet a királyok meg az államférfiak részére.. István egész életében cselekedte, amit a hittudós később megfogalmazott és ez is mutatja, mekkora lángelme volt a magyarok első királya, tehát nem csoda, hogy egész Európában akkora hírneve lett nemsokára. Ma már a hittudomány szerves része a társadalomtan, aminek lényegét minden hívőnek ismernie kell, hiszen az alkotmányos országokban a népnek is döntő szerepe van a közélet terén. Innen van az is, hogy az utóbbi században a pápák annyit foglalkoztake kérdés sei, mint az egyház legfőbb tanítói. Minden igehirdető köteles ebben a legfőbb tekintélyt követni, különben nagy kárt vall a társadalom, ha tájékozatlan marad a közéleti ügyekben. Ma már senki sem mer foghúzásra vállalkozni szakképzés nélkül, de
