A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-08-01 / 8. szám

3

pességeinket. Abérmálás szentsége részesített minket Krisztusprófétai küldetésében. Felhatalmazást nyertünk, hogy megismertessük Krisztust és kiterjesszük az 0 országát. Amikor felhatalmazott minket, megígérte ehhez a küldetéshez kegyelmi segítségét is. Mintegy aláírt csekket adott nekünk, amelynek összegét mi tölthetjük ki, s oly nagy összegre állíthatjuk ki, amekkorára csak szükségünk van ahhoz, hogy hivatásunkat gyümölcsözőleg tölthessük be.

A katolikus statisztikai adatok elárulják, hogy mily sokan kiaknázatlanul hagyják ezt a kegyelmi kincsesbányát. Az Egyesült Államokban pl. évente csak fél százalékkal gyarapszik a katolikusok száma az áttérések következtében. Gondoljuk csak meg. Kétszáz katolikus kell ahhoz, hogy egyetlenegy embert megnyerjenek Krisztusnak! Ugyancsak nem ítélünk elhamarkodottan, ha ebből arra következtetünk, hogy nagyon sokanelmulasztjákképességeik kifejlesztését, nem használják fel a bennük rejlő tehetségeket, nem igénylik a rendelkezésükre álló kegyelmeket.

Ez nem jelenti azt, hogy az illetők rossz emberek. Csak egyszerűen nem törődnek ezzel. Lelki kábultságban élnek, s remélik, hogy a végén mégiscsak jóra fordul minden. Az őket körülvevő világias szellem kábítja el őket. Nem a vallás a kábítószer, mint a kommunisták hirdetik, hanem a világias szellem hódítja el a katolikusokat. "Ne légy fanatikus" - mondják a jó emberek. 'Ne légy terhére másoknak vallásosságoddal" - hangoztatják mások.

De mi is ez a világias szellem? Püspökeink meghatározták, Óvtak tőle és felszólítottak minket az ellene való hadjáratra. De nagyon sokan fel sem figyeltek erre, vagy közömbösek maradtak. Utóvégre, ha a pápai körlevelek nem érdekelnek minket annyira, hogy elolvassuk azokat, csak nem gondolja valaki, hogy egy oly csekélység, mint a püspökök együttes kijelentése, felizgat minket?

A világias szellem kiküszöböli Istent a mindennapos életből. Nem jelenti szükségszerűen Isten létezésének tagadását. Csak azt jelenti, hogy saját helyére teszi Istent - már amint a világias egyén Isten helyét elképzeli - azaz a templomba, és (esetleg) a családba. Határozottan kizárja azonban Istent az állam-tanácsból, a munkásegyesületekből, agyárak vezetőségéből és a nevelésből. Nem engedi, hogy az erkölcsi elvek beleszóljanak munkájába, vagy szórakozásába. És ne is ámítsuk magunkat, be kell vallanunk, hogy ez a szellem bizonyos mértékben mindannyiunkat megfertőzött.

Szerencsétlen helyzet, hogy Isten félreáll ítás a és jogainakmeg- tagadása éppen olyan időben következett be, amikor a legnagyobb