A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám
7 hogy vajon mindennap, vagy csak minden héten egyszer megyünk-e el az örök értékű kincsek tárházába... LvTIInI vllllldvUt . , . . j •• 1 * Amint testünk eletet es viru- lását a rendes táplálkozás útján biztosítjuk, ugyanúgy lelkünk életének is megvan a maga tápláléka. Az Úr Jézusnak kijelentései semmi kétséget sem hagynak erre nézve bennünk; "Hanem eszitek az Emberfia testét... nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet.. annak örök élete van és énföltámasztom az utolsónapon". (Ján. 6, 53-54) / Kérdezzük meg magunktól: Hisszük-e mi igazán az Ur Jézusnak e szavait? Ha hisszük, akkor hogyan lehetséges az, hogy sokan közülünk hetekig, sőt hosszú hónapokig nem járulnak ahhoz a mindennap megterített asztalhoz, amelyen Urunk az örök élet táplálékát osztogatja? Mi lenne sok, - sajnos: igen sok! - katolikus hívőnek a sorsa, ha a testét is úgy koplaltatná, mint ahogyan a lelkét koplaltatja? Vagy elpusztult volna már az éhínségtől, vagy legfeljebb éppen, hogy csak létezne, de semmiféle munkára, komoly teljesítményre nemvolna képes. Nem pontosan ez sok rendszeresen koplaltatott léleknek a sorsa? Vagy kihalt belőlük az élet súlyos bűnök által, vagy a természetfölötti élet annyira legyengülve van meg bennük, hogy semmi teljesítményre nem képesek a lélekfönséges föladatai szempontjából. Az egyház föllendülése. Valamennyiünk közt az elsőként Szentséges Atyánk szeretné látni mielőbb az egyháznak azt a belső föllendülését, amelynek eléréséhez a II. Vatikáni Zsinat annyi remek rendelkezéssel és határozattal világosan megmutatta az utat. Éppen ez a zsinat a szentmisét (és a szentmiséhez lényegesen hozzátartozó szentáldozást) jelölte meg, mint az összes megszentelési eszközök közt a legfontosabbat és leghatékonyabbat. Éppen azért az egyház belső megújhodása, vagyis a híveknek az életszentségben való gyarapodása elsősorban attól függ, hogy mennyire teszik a szentmisét és a szentáldozást egész vallásos életükközéppontjává, mintegy tengelyévé. Értsük meg tehát önmagunk számára is azt a nagy igazságot, hogy megszentelődésünk legfőbb eszközének a fölhasználását nem lehet csak a vasárnapokra korlátoznunk, amint testünk táplálását sem korlátozzuk a hétnek csupán egy napjára! De azután könyörögnünk is kell Istenhez azért a kegyelemért, hogy rajtunk kívül minél több hívő szintén értse meg és tegye
