A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-04-01 / 4. szám
48 zül jönne vissza valaki tanúskodni a pokolról. Az <5 csodáit is sokan vi s s z autas ították. Mindazonáltal ez a nap jelentős fordulat volt Fatima történetében. (Folytatjuk) A VENDÉG ------------------------------------------------------------------------Házigazdája, a fiatal pap korán reggel frissen főzött kávé- val fogadta. - Zavarba hoz » mondta a férfi, - nem elég, hogy betolakodtam ide és fekvőhelyet adott, még ez is. Tegnap este alig beszélgettek. A férfi fáradtan, elcsigázottan érkezett, örült, hogy mielőbb ágyba kerülhetett. A pap a nappali vilá- gításban is soká ig fürkészve nézte az arcát. - "Most már bizonyos vagyok benne" - gondolta. A vendég már útra készülődött. - Tudom, hogy nem illik erről beszélni, mégis enged je, hogy megkérdezzem: mivel tartozom?- Pénzzel semmi esetre sem • mondja a pap. - Arra kérem, teljesítse az egyik legfőbb parancsot: szeresd embertársadat éssegíts rajta!-A férfi elmosolyodott. - Nem könnyű megtenni, - mondta - mivel kétezer év alatt mi magunk is sokat változtunk. • A parancs ma is érvényes! • mondta a pap. - Dehát ki az én embertársam? • fakadt ki szenvedélyesen a férfi - a fő- fönöm, aki féltékenyen les rám, mert azt hiszi, hogy a helyére pályázom? A kollégáim, akik minden alkalmai megragadnak arra, hogy ártsanak? Talán a feleségem, aki örökösen más asszonyok divatozásáról, más férjek külföldi útjairól példálózik? Az ember társtalanabb és magányosabb, mint valaha! Az utolsó szamaritánus-történetet a Bibi iában olvashatjuk! Azt hiszem, ön sem tudna hasonlót elmondani? • De, igen, mondta a pap. Szelíd hangja határozottá vált. • Az országúton motorkerékpározó embert egy autó elütötte. A vezetője nem állt meg, sietve továbbrobogott. A sérült ember ott maradt fekve, az út szélén. Sok autó el vágtatott arra, sokféle emberrel. Abban egyformák voltak valamennyien, hogy igyekeztek sürgősen menekülni. Kellemetlen ügy egy sebesült emberrel bajlódni, a kocsi ülését is bepiszkíthatja... Hosszú idő múlva egy gebe lóvontatta szekér kocogott arra. Az oldalaira fektetett deszkán egy öreg ember, meg egy kamasz fiú zötyö- gött. Meglátták a sebesültet, azonnal megálltak, leugrottak a szekérről, fölébe hajoltak. Szerencsére még élt. Felvették, elvitték a legközelebbi orvoshoz. Isten úgy akarta, hogy még időben érkezzenek. - A férfi döbbenten nézett rá. - Honnan tudja az én történetemet? • Azon a szekéren apám meg én ültünk • mondta a pap. A férfi homlokát verejték lepte el. • Kérem, én ... sohasem tudtam, kinek lehetek hálás... - A hála Istené! • mondta a pap. - Még az éjjel sokatgondolkoztam, elmondjam-e önnek? El kellett mondanom, mert ön nem hisz az emberekben, Isten segítse önt, hogy legyen alkalma hasonlóképpen cselekedni!
