A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
19 mit csinált veled a Naca, hogy ennyire tiszteled?- Marha vagy te, komám, még ha komám vagy is, ha nemérted. Hát én nem azért vettem el a Nacát, hogy szógám legyen. Mink szerettük egymást. Hát tán csak nem fogom megütni a gyerekem anyját, ha szeretem?!- De a nyelvitül, félsz, mi? - Nem félek, csak tisztelem, mint a beretvámat. Mert avval te is óvatosan bánsz, amikor beretválko- zol, különben...- Hátha nem félsz, gyere el velünk az áldomásra, - szólt óvatosan Bódi.- Ha mondtam, hogy nem, hát nem!- Mégiscsak a Naca nem enged!- Hát igenis, ű nem akarja és én tudom, hogy jót akar, mer’ okos asszony. Mióta megházasodtunk csak boldogság vót a házunkban, mert hallgattam Nacára. Hát mér* törjem össze a békénket. Csak azér’, hogy megmutassam, hogy úgy lesz, ahogy én akarom. Mi?- Hát mondol valamit, - hagyta jóvá Bódi, de az én férfi önérzetem az ilyet nem bírná...- No hiszen, az én önérzetem is tiltakozott, de a papunk eligazított.- Ugyan, ért is a’ hozzá? Aki nem házas, a’ nem ért asszony- ho’, - hát oszt, mit mondott? - kíváncsiskodott azért a koma.- Hát csak azt, hogy nagyobb férfiasság kell ahhoz, hogy elviseljem a csúfondároskodásokat, mintha csak azér’, hogy ne csúfoljatok, a kedvetekre tennék, oszt a bandával tartanék. Mert az vóna csak a gyávaság!- Hát csavarintos eszejárása van a papunknak, azt meg kell adni, - véli a Bódi.- No, - mondja most a Gazsi - erre is van szentencia. Mer’ hogy a csavarmenet a hozzávágott csavarmenetre megyen rá. No oszt én meg a Naca úgy vagyunk.- De nagy bocs lettél egyszerre, te Gazsi, s mind a ketten jóízűt kacagtak.- Tudod, azér’ néha kedvem vón a csúfolódók közé csapni. El tudnám én hallgattatni az egész bandát, de minek... ?- Hát igaz, kutya ugat, karaván halad.- Utóvégre is az én életem, - folytatta Gazsi. Én úgy élek, ahogy nekem jó. Énnem adnám az énNacámat az egész falu asszonynépéért. így aztán megértjük egymást, mer’ azér’ ű is hallgat én rám! Oszt kiegyezünk. Igya legjobb!
