A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

/

ELETUMK A TITOKZATOS TESTBEM

FELEBARÁTOM

I.

"A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. így Krisztus is". (I Kor. 12. 12.)

Vallásunk gyakorlásában mindnyájunkat fenyeget a veszély, hogy megelégszünk a külsőségekkel, és nem törődünk azzal, hogy vajon van-e vallásgyakorlatainknak valami gyümölcse is. Sem a no- vénák, sem a misék, sőt még a szentáldozások száma sem elég önmagában véve ahhoz, hogy üdvözítsen minket. Ha ezek hatására nem telünk meg a túlcsordulásig, Isten és felebarátunk szeretetével, akkor megkérdőjelezhetjük vallásgyakorlataink értékét.

Oly sokan ott követjük el az első hibát, hogy valójában nem akarunk szentek lenni. Nem merünk igazából Isten felé közeledni, mert attól félünk, hogy akkor le kell mondanunk valami alacsonyabbrendű dologról, amit szeretünk. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik nem cserélnék el ragyogó tízcentjüket egy gyűrött, kopott tízdolláros bankóért, pedig a bankó százszor annyit ér, minta tízcentes. Az életszentség boldogsága végtelen csodálattal tölti el azokat, akiknek van bátorságuk válaszolni Isten hívására.

Most az evilági boldogságról szólunk, nem a jövőbeli paradicsomról, amivel kommunista barátaink gúnyolódnak. Oly boldogság ez, amely együgyűnek és gyerekesnek tünteti fel előttünk még ártatlan szórakozásainkat is, a kártyázást, kuglizást, pezsgőzést, a mozit és a távolbalátást.

Amint pedig végleg belátjuk, hogy Krisztus komolyan értette, amikor mondotta: "Az én igám édes és az én terhem könnyű", akkor könnyen elkövetjük a második tévedést. Ez a tévedés pedig abban áll, hogy életszentségre való törekvésünket tisztán isten s köztünk való ügynek tekintjük. Pedig annak köze van Istenhez, hozzánk és