A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-04-01 / 4. szám
23 Szeder Mihály S . J . Kedvenc helye volt a lőcsfalvi papnak a Pléh-Krisztus, ahogy a falu nevezte, az erdőzugban. A falu völgyben feküdt. Az út az erdő felé északi irányban kapaszkodott felfelé a dombon. Az erdő kidomborodó sötét karéja, mint egy nagy pocak feküdt rá a domboldalon húzódó szántóföldekre. A pléh-Krisztus ott állt, ahol az út beletorkollik az erdőbe. Le lehetett látni onnan a faluba, melyet kereszt alakban két fő-útvonal vágott át s abba futottak bele a falu apró zugutcái. Bele lehetett látni az udvarokba, telkekbe, házvégi kertekbe, látni lehetett a falu forgalmát, a jövő-menő népet. Még a zaj és felhallatszott: állatok bőgése, kutyaugatás, kakas kukorékolás, gyereksírás, gyerek-kacagás, veszekedés hangja vagy hivogatás, főleg a késő délutáni órákban, amikor a szél irányt változtatott észak felé délről s hátára kapta a falu zaját. Sokszor üldögélt ott a lőcsfalvi pap ilyenkor a zöldre festett támlás lócán a Pléh-Krisztus alatt. Még a hátának is jót tett, megtámogatta rajta. Ott végezte sokszor zsolozsmáját vagy pipafüst mellett elmélkedett nyája ügyes-bajos dolgain. Estefelé néha forgalmas is lett az ösvény, mert három filiájába errefelé vezetett az út: Almásra, Padárba meg Kanálosra. Ilyenkor aztán meg-megállott a jövő-menő népség; váltottak néhány szót erről is arról is, úgy hogy mikor hazafelé ballagott, nem is olyan nagyon messzire, hiszen pár lépésre volt csak a templom oda, napi hírekkel megrakodva érkezett meg, mint a méhecske virágjárás után a kaptárba. Amit a faluban látott, ami hangok formájában felhatolt hozzá, amit a beszélgetésekből megtudott; ez volt az esti híradás. Néha aztán, ha úgy írói visz- ketegsége is előfogta, nekiesett pipafüstbe burkolt fejével naplójának s felvázolta élményeit. így került be egy ilyen fejezet-cím is naplójába: - Délutánok a Pléh-Krisztus alatt. - S ez igen érdekes olvasmány. Egy délután a Pléh-K risztus a latt (A lőcsfalvi pap naplóidból.)
