A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
16 és szabad elfogadása egyenlőképpen lényeges eleme a vallásszabadságnak. Nem volna teljes a zsinat mérlegének pozitív rovata, ha nem emlékeznénk meg arról, hogy a zsinat példamutatás ával is szolgálta az egységet. Ennek legünnepélyesebb megnyilvánulása volt a negyedik ülésszak végén a Szent Pál bazilikában lefolyt ökumenikus istentisztelet. A zsinat legkiemelkedőbb eseményei közé kell sorolni azt is, hogy a római és a konstantinápolyi szék kölcsönösen hatálytalanította az egymás ellen 1054-ben hozott büntető szankciókat. VI. Pál pápa és Athenagoras konstantinápolyi ökumenikus pátriárka 1965. december 7-én ugyanabban az órában vonta vissza az egymás egyháza ellen közel ezer éve foganatosított kiközösítést. Ami még fontosabb; nemcsak hogy visszavonták az anatémát, hanem sajnálatukat is kifejezték az akkori események fölött, kölcsönösen bocsánatot kértek mindazért, amit a szeretet ellen vétettek és kijelentették, hogy az akkori eseményeknek még az emlékét is törölni akarják az egyház emlékezetéből. A két egyház között tehát újra létrejött a szeretet közössége. Ez az utolsó ünnepélyes kiengesztelődés tekinthető a zsinat ökumenikus végeredménye jelképének. Katolikus minden keresztényben; ortodox, anglikán, protestáns hívőben testvérét látja és tiszteli. Ennek az új magatartásnak az alapja pedig a krisztusi szeretet. A teljes egység Krisztus tanítványai között még nem jött létre. Ezen minden kereszténynek dolgoznia kell. Azonban ökumenikus törekvéseinken Isten áldása csak úgy lesz, ha munkánkat imánk is kíséri. 860000 ZSIDÓ. - Lapide Pinchas, hajdan izraeli konzul Milánóban, nemrég egy könyvet adott ki "A legutóbbi három pápa és a zsidók" címmel. A szerző arra a következtetésre jut könyvében, hogy XII. Pius, közbelépése által, a náci üldözések idején legalább 860000 zsidónak az életét mentette meg. Lapide a "New York Times" nagy napilapnak adott tájékoztatójában ki jelentette, hogy adatait az üldözést túlélt személyek közléseiből és Jeruzsálemben őrzött levéltári adatokból merítette. Kutatásai idején szándékosan mellőzte a vatikáni forrósokat. A XII. Piust rágalmazó és érdemeiben megcsonkító cikkek, színdarabok után vigasztaló tény egy-egy ilyen hálamegnyilatkozás a zsidóság köréből. FINNORSZÁG. • Finnország "ökumenikus egyesületének" elnöke éles hangon bírálta az országnak még ma is érvényben lévő törvényét, a- mely megtiltja szerzetesházak létesítését.