A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-03-01 / 3. szám

19 na. Ezenfelül pedig megelőzte a szívfájdalmakat és elmélyítette a házastársak boldogságát. Minden házasságkötés után, amelynél ő végezte a szertartást, félrehívta a házastársakat és ezt mondta nekik:- Az imént a telketekre mély benyomást tevő szertartásban hű­séget ígértetek egymásnak a házasságban, és tudom, hogy meg fog­játok tartani, amit ígértetek. Van azonban egy másik ígéret is, amely nem kevésbé fontos házaséletetek boldogságának biztosítására. Szin­tehabozom ezt ajánlani egy olyan házaspárnak, aki épp most fogadott halálig tartó szeretetetegymásnak.Ez a fogadalom természetszerűleg magában foglalja ezt a másik ígéretet is, mégis jó ha külön is kije­lentitek, hogy bármiféle nehézségek is támadnak majd közöttetek, so­hasem fogtok egyetlen haragos szót sem szólni egymásnak.- Ebben a pillanatban aligha tudjátok elképzelni, hogy valaha is ilyen nehézségiek támadhatna. Azonban mindnyájan emberek va­gyunk, s ez velejár az élettel. Nincs azonban olyan nehézség, olyan nézeteltérés, bármily súlyos is legyen egyébként, amelyet meg ne lehetne oldani akölcsönös megértés, és jóakarat segítségével, s amit egymás kezét fogva, nyugodtan, barátságos módon meg ne lehetne beszélni. Hasonlóképpen, nincsen olyan nézeteltérés, bármily jelen­téktelennek lássák is, amelyet meglehetne oldani anélkül, hogy igye­keznétek megérteni egymás álláspontját és barátságosan meg ne be­szélnétek.- Hajlandók vagytok-e tehát megígérni, hogy tekintet nélkül arra, mi adódik elő, sohasem fogjátok egymást éles, haragos sza­vakkal szúrkálni, hanem nyugodtan és barátságosan megbeszélitek egymással azt, amiben eltérő nézeten vagytok? Soha, egyetlen házaspár sem válaszolt nem -mel erre a kérdés­re, ~ jegyzi meg az atya.- Akkor tehát tegyetek egy második házassági ígére­tet: "Ünnepélyesen megígérem, hogy szeretett feleségemmel (férjemmel) mindig kedvesen, barátságosan, és gyengéden fogok beszélni, és soha­sem fogom megbántani őt haragos, durva, kesernyés, vagy megvető kife­jezésekkel. - Isten engem úgy segéljen!" Ez az Atya három nagy katolikus egyetem (Illinois, Oxford, Notre Dame) hallgatóinak lelki gondozásával töltötte el egész életét. Negyven éven át a fiatalok tízezreit segítette lelki nehézségeik meg-

Next

/
Thumbnails
Contents