A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-03-01 / 3. szám

Esedékes volt az évi lelkigyakorlatom. A naptár is október közepére mutatott. A lelkigyakorlat olyan, mint a hideg zuhany. Örök igazságai megfürdetik az élet megizzadt, elporosodott emberét. Az eleje hideg zuhany, a vége meleg fürdő. Elégtelenségünk vacogó tudatát az Isten lelke melegíti fel.

Úgy terveztem, hogy "vidékre" megyek. Talán Kanadában az ontariói Courtlandra, ahol a templom mellett kényelmes plébánia áll üres szobákkal, azon túl pedig szabad mező. Á mezőt kis patak futja át. A patakpartot füzek szegélyezik. Milyen jó is lesz ott megpihenni!

Az idő azonban mostoha. Nyolc nap a lelkigyakorlat ideje. Oda-vissza ezer mérföld az út. Az elvenne két napot. Amerikai rendtársaim tanyáját választottam tehát, félóra a munkahelyemtől.

Micsoda épület! Aki építtette ötven millió dollárt hagyott özvegyére római villáján és ezen a kastélyon kívül. Az épület angolgótika a szokásos tornyokkal, bástyafalakkal. Bent márvány a padlózat, bronzkapuk vezetnek teremből terembe. Királyok is ellakhatnának itt.

A parkot valaha kertészek gondozták. Az özvegy azonban a házat és parkot odaajándékozta az amerikai rendtársaimnak. Lelki- gyakorlatos ház lett belőle.

Aházat jól ismerem. - a lelkigyakorlat különben sem arra való, hogy kíváncsiságunk szomját oltogassuk. Az ember magába néz, ami talán nem kellemes, de fontos. És magából az ég felé tekint.