A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-02-01 / 2. szám

22 / ugyanis szereti Istent, hogyan tagadhatná meg annak kívánságát? Es csak így vagyunk képesek szeretni felebarátunkat akkor is, ha egy­általán nem szeretetreméltó. A kedves és vonzó embereket nem nehéz szeretni. A pogány ok is meg tudják ezt tenni. Az istenszeretet azonban vallás. Mert kapcsolatot létesít közöt­tünk és a minket szerető Isten között. DEL-AFRIKA. - Fokváros érseke, Owen McCann bíboros nemrég arra a megdöbbentőitényre hívta fel a figyelmet, hogy a 67 200 tüdővészes beteg közül, akit 1962-ben a Dél-afrikai Unió területén nyilván tartot­tak, 65000 a "színes lakosságból" került ki. A bíboros nagyon határo­zott szavakkal mutatott rá arra, hogy ez az arányszám mindaddig nem javulhat, amíg a néger munkás a fehér munkás díjazásának csak egy- harmadát kapja. A bíboros ki jelentése szerintta fehér urak ezt az álla­potot ideig-óráig még fenntarthatják, de vegyék biztosra, hogy ember­telen visel kedésük csak sietteti a leszámolás óráját, amikor is a vég­sőkig elkeseredett négerek vissza fognak fizetni megaláztatásukért és kizsákmányolásukért. DEL-AMERIKA. - A püspökök együttes elhatározással mozgalmat in­dítottak, amelynek célja az, hogy mielőbb 100000 képzett világi hit­oktatót állítsanak munkába a falvakban, "ahol millió számra nőnek fel gyermekek hitoktatás nélkül”. A hitoktatók annak a 100000 pap­nak a helyét hivatottak betölteni, akikre Dél-Amerikának szüksége volna, de akiket legfeljebb 3-4 emberöltő alatt lehet majd előterem­teni. A fizetett hitoktatók nemcsak a hitoktatást fogják ellátni, hanem szociális és gazdasági téren is fognak mind oktatást, mind szervezést nyújtani. Egyik közelebbi föladatuk termelő- és hitelszövetkezetek létesítése lesz. SPANYOLORSZÁG. - A papi hivatások száma évről-évre örvendetesen emelkedik. Az összes szemináriumok papnövendékeinek a száma ke­reken 40000. Ez 60%-al több, mint 10 évvel ezelőtt! A polgárháború 6000 pap életét kívánta áldozatul. Ez a veszteség már 1950-re kipót­lódott. A kispapok elsősorban földművescsaládokból kerülnek ki,a kö­zéposztálybeli családok a második helyet foglalják el: aránylag leg­kevesebb a hivatás a munkáscsaládokból. Igen jelentős (és szintén emelkedőben van) a kései hivatások száma. A két, kései hivatású pap­növendékeket képző intézetben (Sevilla és Salamanca)megalakulásuk óta (1946) összesen 372 idősebb férfit szenteltek pappá.

Next

/
Thumbnails
Contents