A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
44 S abban a pillanatban valami különös dolog történik. A tükrök kilépnek abbóla rendeltetésszerű szerepükből, hogy mindenkinek csak a saját arcát mutassák. Mintha csak összehasonlítani akarnák a sokféle ábrázatot, egymás mellé vetítik őket. Megjelenik előtted az e- gész terem, kitárul a falak határolta zártság, szembenéznek azok is, akik háttal ülnek. Mint egy meghitt hangulatú családi képen, ott ültök együtt - nagy gyerekek - s a térdig betakaró fehér pártedliből csak a fejetek látszik. És - csodák csodája - ezeken a fejeken most feltűnikegy-egy ismerős vonás. Az a szúrós tekintetű, ott a harmadik székben, úgy fésülteti haját, ahogy apád viselte. Ez az elkeskenyedő bajusz bátyádra emlékeztet, kiről egy megfakult katonafényképet őrzői. Volt egy osztálytársad, egydús szemöldökű, mindignyug- talan fiú; szakasztott olyan, mint aki ott, a túlsó sarokban félrebillentett fejjel ül. A fodrásztükörben így úsznak eléd azok a távoli, de ismerős arcok is, amelyek most egy titokzatos jelenléttel közelebb hozzák, ismerősökké avatják ezeket az ismeretlen arcokat is. Nemsokára már azzal játszadozol, hogy alkalmas foglalkozást keresel egy emberi alakhoz, aki úgy ül itt melletted, mintha minden pillanatban készen volna, hogy felugorjék, mert elhívják egy fontos ügyben. Szeretnél belekapcsolódni a beszélgetésbe, melyet közeledben a kézápoló lány folytat vendégével, de ügyelsz, hogy el ne áruld magad. Már ajkadon a válasz egy felhangzó kérdésre, de valami visszatart. Ösz- szerezzensz egy benső hangra; mi közöd hozzá, nem a te ügyed. S már lezárt szempilláid rácsa mögé menekülnél, amikor mögötted felhangzik a padlókefe surrogása. A sokféle emberi hajat ösz- szesöprik a teremben. Elszomorodva nézed a halomba gyűjtött, szemétlapátra került tarka csomót. Csupán ennyi közünk volna hát egymáshoz, akik most itt ülünk, hogy csak a hajunk halálában találkozunk? Nincs semmi közöttünk, ami ugyanúgy, mint ezek a tükrök valami családias körbe vetítené össze különbözőségeinket? - Hogyne volna? Sokkal több közös ügyünk van, amit összeköt bennünket, mint ami elválaszt. De hogy a különbözőségekből ne épüljön közénk válaszfal, ahhoz komolyabban kell vennünk, hogy testvérek vagyunk. Ezt emelte ki a zsinaton Resende afrikai püspök is, amikor a II. Vatikáni Zsinat legszebb feladatának az egyetemes emberi testvériség megtestesítését szánta. Mert egész emberségünknek, minden jóra és szépre törő emberi küzdelmünknek az ad értelmet, hogy nem bolyongunk árván ezen a világon: testvérek között élünk.
