A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-12-01 / 12. szám
27 te nagy koncert lesz a városban. Elmehetek a postamesterrel?Nem tudom, apám mit szól majd hozzá, hiszen csak két hete, hogy a színházban voltam, és még mindig neheztel rám.- Nem tudnád valahogy lemondani a meghívást, lányom? - mondta az anya.-Nem, - válaszolta Margit, - merta postamester mindig olyan kedves, figyelmes hozzám.- Akkor apádnak azt fogjuk mondani, hogy bemégy a városba a barátnődhöz, - mondta az anya - mert végeredményben mit is tud az ember füllenteni, ha már egy apa ilyen értelmetlen... Újra együtt utaztak és a postamester sokat figyelmeskedett. Másnap egy új kézitáskát vásárolt a lánynak, majd egy selyem blúzt adott... - Csupán a lány munkájának érdeméért... - mondta az anya. Februárban a postamester születésnapi ajándékul egy csókot kért Margittól; - Remélem, hogy megérdemlem, - mondta. Margit most meghökkent a kérés hallatára és az apja arca tűnt fel lelki szeme előtt; - Vajon, mit mondana most apja? De a postamester megnyugtatta, hogy ő nős ember és mindig kifogástalanul viselkedett vele szemben. Megkapta a csókot a lánytól, és aranyláncot meg karperecét adott érte cserébe. De az első csók után naponta egyre több és több következett... kötelességszerűen... Egyik este a városban már nem színházba mentek, hanem egy varietébe, ahol sikamlós dolgok is hallhatók voltak. Félig öltözködött nők pikáns módon szórakoztatták a nehéz boroktól mámoros férfiakat. .. Ez alkalommal lekésték az utolsó vonatot... A leány először nagyon megijedt, mert ismét szeme előtt állt édesapjának arca, de a postamester az állomáson autót bérelt... És útban hazafelé az alkoholtól fölébredt a bűnös kívánság és a leányban sem volt olyan erős az ellenállás, mint kezdetben... Másnap a postamester kijelentette, hogy délután hosszabb ideig kell dolgozniuk. Délután aztán erős vörösbort hozott az irodába. Ezt meg kell inni, hogy erőt gyűjtsünk a munkánkhoz... mondta a férfi. A hivatali órák után együtt maradtak, de nem dolgoztak. A leány sírva fakadt, de a férfi azzal nyugtatta, hogy nem is tudod, milyen boldoggá teszel engem! Olyan szerencsétlen a házasságom. A feleségem nem való hozzám. Nem ért meg engem. Milyen szeren-
