A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
7 kérdésekre, amelyek korának munkavilágát nyugtalanságbantartották. A liberalizmus és a szocializmus eszméit, elveit egyenlőképpen sorba vette és bírálta. Síkra szállt a mindenkit megillető magántulajdon, mint a személyi méltósággal rendelkező ember szabadságának a záloga mellett; leszögezte, hogy a szociális igazságosság alapját nem a munkaadó és a munkavállaló közti szerződés határozza mge - a munkásságot kizsákmányoló liberalizmus gyakorlata ugyanis az volt, hogy a munkást embertelen feltételek elfogadására kényszerítette és követeléseivel szemben az aláírt szerződésre hivatkozott. XIII. Leó ezt a gyakorlatot ítélte el azáltal, hogy elvként hirdette; a munkaadó és a munkás viszonyát a természetjog és nem a szerződés határozza meg. Érvénytelen az a szerződés, amely a természetjoggal ellenkező feltételek elfogadására kényszeríti a dolgozót. De a pápa elítélte az osztályharcot is, tévesnek nyilvánította azt az elvet, hogy bizonyos társadalmi osztály természete szerint ellensége más társadalmi osztálynak. Megmutatta, hogy a szocializmus, a kommunizmus tanítása, ha a gyakorlatban megvalósítják, elsősorban a munkásságra jár káros következményekkel. De a kibontakozás útját is megmutatta, amennyiben sürgette; a munkaadó és a dolgozó egyetértésben közös erőfeszítéssel igyekezzék a szociális kérdést megoldani. Figyelmeztette az államot; védenie kell a gyengék érdekeit. Elismerte, hogy a munkásoknak érdekeik védelmére joguk van a szervezkedésre, fel is hívta a keresztény dolgozókat, hogy keresztény elvek szerint tömörüljenek szakszervezetekbe. Kiemelte; az egyháznak joga van ahhoz, hogy a szociális kérdésben a szavát hallassa és az ember méltóságának, szabadságának a védelmére keljen. A katolikusok nagy része lelkesedéssel fogadta a "Rerum Novarum" enciklikát, de a katolikusok között is szép számmal akadtak, akik tanítását nemcsak bírálgatták, hanem vele szembeszegültek. Voltak olyanok is, akik az enciklika tanítását elsietettnek, éretlennek minősítették. Ma már senkinek sem jutna eszébe, hogy a "Rerum Novarum"tanításátfelületesnekminősítse. Tudjuk ugyanis, hogy a pápa mekkora gonddal dolgozta ki az enciklika tanítását és ellenőrizte megszövegezését. XIII. Leó még mint brüsszeli nuncius 1843 és 46 között közelről láthatta a nyugat-európai ipar fejlődésének az első lépéseit. Hosz- szú perugiai érseksége éveiben is figyelemmel kísérte a munkásság helyzetét, de kormányzásának csak az utolsó éveiben tért ki pásztorleveleiben a szociális kérdésre. 1877-ben fogalmazta meg azt a elvet, amely a "Rerum Novarum" enciklikának is egyik alapvető tanítása lett: egyéni és közösségi jólét legelső forrása a munka.
